Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megváltozott a közhangulat

Véleményt fogunk mondani, és meg fogjuk változtatni a dolgok menetét - szögezte le a jövő júniusi EU-parlamenti választások kapcsán Orbán Viktor a Szövetség elnöke a Tókörnyéki Polgári Körök nagygyűlésén, több ezer ember előtt.


Dátum: 2003-09-29 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15178
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:55.067763, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Másfél éve még bizakodás jellemezte Magyarországot

"Milyen volt hazánk másfél esztendővel ezelőtt, a választásokat megelőzően?" - tette fel a kérdést beszéde elején Orbán Viktor. "Természetesen nem volt gondtalan, és messze nem volt tökéletes. De bizakodó, tenni, és összefogni akaró közösség volt" - húzta alá. Emlékeztetett arra, hogy a kormányváltást megelőzően jól működött a magyar gazdaság. Ennek jegyében a magyar vállalkozók nemcsak alvállalkozók lehettek a saját hazájukban, és azon dolgoztak, hogy a fejlesztések, beruházások révén miként vehetnének részt a Széchenyi Tervben. A magyar mezőgazdaságban éppen kezdtek megerősödni a családi gazdálkodók. Több mint 100 milliárd forint fejlesztési hitelt kaptak, kevesebb, mint három hónap alatt. Az előző kormány kordában tartotta az árakat és nem járult hozzá semmilyen áremelkedéshez, amely meghaladta volna az infláció ütemét. A Szövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy másfél évvel ezelőtt a családi adókedvezményeket akarták emelni, és még rendelkezésre állt 320 milliárd forint az államkasszában. Ezen kívül az előző kormány idején becsben tartották a közvagyont és ezért szó sem volt privatizációról. Magyarországon az állami tulajdon aránya alacsonyabb volt, mint a legtöbb nyugati államban. "Semmi szükség tömeges kiárusításra" - szögezte le Orbán Viktor. Mint mondta: a határon túli magyarok érdekében végzett munka is sikeres volt.

Csak az ígéretek maradtak

A politikai ellenfelek kampányígéretei és a mai valóság közötti különbség szemléltetésére a Szövetség elnöke egy viccet mesélt el: "A politikus eltávozik az élők sorából és Szent Péter elé kerül, aki úgy dönt, hogy a politikusnak egy napot el kell töltenie a pokolban és a mennyországban is. Utána választhat, hogy hol kíván maradni. Először elviszik a pokolba, ahol alig akar hinni a szemének, ugyanis a pokolban jó élet van, leginkább egy golfklubra hasonlít. Joviális öregurak fogadják, tréfákat mesélnek, koktélokat isznak, sőt korlátlanul lehet vadászni is. Másnap elviszik a mennyországba is. Az is tetszik neki, nyugalom és kiegyensúlyozottság fogadja. A felhőkön angyalok ülnek, a zene áhítatot sugall. A harmadik napon Szent Péter megkérdi a politikust: "Hogyan döntöttél?" A politikus pironkodva azt mondja: "Szégyellem egy kicsit, és ne is engedd le a hírt a Földre, de talán jobb lesz nekem, ha a poklot választom." "Legyen, ahogy akarod", - mondja a vendéglátó, és a politikus bevonul a pokolba. Azonban a pokolban a golfklub helyén egy hatalmas szeméttelepet talál, a barátai nincstelenül, koszosan ételmaradék után kutatnak, sőt, közülük többen fortyogó üstökben ülnek és őt is egy ilyen üst felé terelgetik. A politikus erre fölháborodva kérdezi: "Hogyan lehetséges ez, hiszen tegnap még minden más volt?" Mire azt válaszolja a főördög: "Az a kampány volt. Most már szavaztál!"

Okosan és bután is lehet osztogatni

A volt miniszterelnök a kormány tavalyi osztogatásáról úgy vélekedett, hogy az okos politika úgy ad, hogy az embereket újabb és újabb teljesítményre sarkallja. "Nem az a baj, hogy szétosztottak 320 milliárd forintot, hanem hogy ebből egyetlen fillért sem fordítottak a magyar gazdaság fejlesztésére, a vállalkozások élénkítésére. Ha a fejlesztés, a beruházás és a szétosztás nincs egymással arányban, akkor a gazdaság úgy megbillen, mint találatot kapott repülőgép" - emelte ki. A mezőgazdaság hasonlóképpen bajban van, az árak elszabadultak. A családi adókedvezmények emeléséről nincsen szó, a közvagyon eltékozlása napirenden van, és ismét privatizációtól szenved az ország. Orbán Viktor utalt arra, hogy az utolsó állami vagyontárgyak eladása azért is hiba, mert ahhoz, hogy a föld magyar kézben maradhasson, nemcsak az szükséges, hogy a külföldiek ne vásárolhassanak földet, hanem az is, hogy a saját földjükön gazdálkodók a hiteleket állami intézményektől kapják.

Újraélhetjük a szocializmust

A státustörvény kiüresítése kapcsán kijelentette: "Oda jutottunk, hogy a határon túli magyar családoknak szánt magyar adóforintokat már románok, szerbek és szlovákok is megkaphatják. Felidézte, hogy a magyar igazolványról el akarják távolítani a Szent Koronát és a kettős állampolgárság bevezetését már mindenki támogatja, kivéve a magyar kormányt. "Éppen csak azok nem, akinek kötelessége lenne a délvidéki magyarságon segíteni." Az EU-csatlakozásról elmondta: rendkívüli nehézségekkel kell számolnunk amiatt, hogy a csatlakozási tárgyalások utolsó két fejezetét, a mezőgazdasági és költségvetési kérdéseket nem sikerült megfelelő formában lezárni. Aláhúzta: "Egyfajta szocialista világban élünk." Ismét aktuális lett a régi vicc: "A szocializmusnak két szakasza van. Az elsőre a fejlődés nehézségei jellemzőek, a másodikra a nehézségek fejlődése." A Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy "az Európai Unió nem edzőtábor. Az EU alkalmatlan arra, hogy egy válságban lévő gazdaság bajait orvosolja. Helyettünk senki nem fogja megoldani a problémáinkat." A következő néhány hónapban dől el, hogy ki lesz a nyertese és a vesztese a csatlakozásnak. Mindez pedig a parlament költségvetési vitájától függ, ugyanis akkor kiderül, hogy fel tudunk-e készülni az unió kemény versenyére. A tervezett költségvetésről elmondta, hogy az irányával van baj, nemcsak a számokkal.

Rosszul mennek a dolgok

A pártelnök kifejtette: a gazdasági fellendülés nem "gyűrűzik be", csak a válság. A fellendülésért viszont tenni kell. "Nincs okunk arra, hogy a magyar gondolkodásmódunkat feladjuk, értékeinket megváltoztassuk, és nincs ok arra, hogy ne a saját érdekeink szerinti magyar utat járjuk. "Félre a nemzeti kisebbrendűségi érzésekkel!" - jelentette ki. Orbán Viktor megköszönte a polgári körök elmúlt másfél évben végzett munkáját. Hozzátette: a polgári köröknek, Közép-Európa legnagyobb politikai mozgalmának célja egy testvériesebb Magyarország felépítése. Végezetül felhívta a figyelmet arra, hogy "az országban rosszul mennek a dolgok. Megváltozott a közhangulat, a közgondolkodás. Jövőre "véleményt fogunk mondani, és meg fogjuk változtatni a dolgok menetét" - utalt a 2004. június 13-i EU-parlamenti választásra. "Arra kérem Önöket, hogy összefogók legyünk, s ne megosztók, hajlékonyak, de nem hajlíthatók. Kíméletesen, de makacsul küzdjünk, óvatosan, de elszántan. S az eredmény nem marad el!" - fejezte be beszédét a Szövetség elnöke, aki ezt követően másfél órán át dedikálta a polgári körök zászlait és "A történelem fő utcáján" című kötetet.

Forrás: www.orbanviktor.hu

Kapcsolódó elemek