Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tirolban és Felső-Ausztriában is győzött a Néppárt

A nem hivatalos adatok szerint Tirolban 49,9 százalékkal, míg Felső-Ausztriában 43,5 százalékos eredménnyel Schüssel kancellár pártja végzett az élen az Ausztria két tartományában rendezett választásokon.


Dátum: 2003-09-29 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15179
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:55.393897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egykoron Jörg Haider - jelenlegi karintiai tartományi elöljáró - irányította Szabadságpárt Tirolban elveszítette szavazótáborának mintegy a felét, és csak 8 százalék körüli támogatottságot ért el. Felső-Ausztriában az FPÖ a négy évvel ezelőtti 20 százalék fölötti eredményével szemben most csak 9 százalék körüli támogatottságra számíthat.

A párt egyik burgenlandi tartományi tisztségviselője már fel is vetette: Herbert Haupt, az FPÖ vezetője vajon olyan helyzetben van-e, hogy alkancellári és szociális miniszteri megbízatása mellett továbbra is el tudja látni a párt irányítójának a feladatait, vagy másféle megoldást kell keresni. Stefan Salzl nem szólt arról, hogy esetleg Jörg Haider újbóli pártelnökké választására gondolt-e.

Tirolban a nem hivatalos végeredmények szerint az Osztrák Néppárt végzett az élen 49,9 százalékkal (1999-ben 47,22 százalékos eredményt értek el). Az ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) 25,94 százalékkal a második helyre kerültek (1999-ben 21,77 százalék), míg a Zöldek 15,45 százalékkal a harmadik helyen végeztek (1999-ben 8,03 százalék), az FPÖ pedig 7,99 százalékkal (1999-ben 19,61 százalék) a negyedik helyre került.

Felső-Ausztriában is Wolfgang Schüssel kancellár Néppártja végzett az élen - nem végleges adatok szerint - 43,5 százalékos eredménnyel, ami 0,8 százalékkal jobb a négy évvel ezelőttinél. Az ellenzéki szociáldemokraták itt is a második helyre kerültek 38,2 százalékos eredménnyel, a Zöldek 9,1 százalékos támogatottsággal megszerezték a harmadik helyet az FPÖ előtt, amely 8,5 százalékot ért el, azaz több mint 12 százalékkal kevesebbet, mint négy évvel ezelőtt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek