Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szennyvízberuházás Kisteleken

Kisteleken a hulladék-kérdés megoldottnak tekinthető, ugyanakkor súlyos probléma a szennyvíz-kérdés, mert a városnak mindössze 10 százalékán van megfelelő szennyvíz-elvezetés - jelentette ki Turi-Kovács Béla csütörtökön délután, kisteleki lakossági fórumán.


Dátum: 2002-03-28 18:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1404
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:53.705531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A környezetvédelmi miniszter a fórumot megelőzően egyeztető tárgyalásokat folytatott a település polgármesterével a térség szennyvízproblémáinak megoldásáról. Turi-Kovács Béla a tárgyalásokról elmondta: véleménye szerint a városnak jó tervei vannak a szennyvízcsatorna-hálózat bővítésére.

- A város vezetői nem kívánnak széles körű, több településre kiterjedő tervet benyújtani a tárcához, csak Kisteleket érintené a szennyvízhálózat kialakítása a már meglévő berendezések bővítésével - fejtette ki a miniszter.

Turi-Kovács Béla elmondta: a nyolcezer lakosú Kistelek 100 millió forintra szeretne pályázni a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatból, ami a teljes költség húsz százaléka.

- Ez a támogatási összeg viszonylag nagy, de a kérdés súlyára való tekintettel a pályázat bizonyára sikeres lesz: a kérdést mindenképpen rendezni kell - tette hozzá a környezetvédelmi miniszter.

A választásokról szólva Turi-Kovács Béla elmondta: április 7-én ugyanúgy a polgári erők összefogására van szükség, mint ahogy a szennyvíz-kérdést is csak lakossági összefogással lehet rendezni.

A környezetvédelmi miniszter Csongrádról szólva elmondta: a város és térsége hulladéklerakó rendszer létrehozásában érdekelt, e célból ISPA-pénzekre pályázik.

- A Honvédelmi Minisztérium most arról biztosított bennünket, hogy rendelkezésünkre bocsátja a lerakó megépítéséhez szükséges területet Kiskunhalason, ezzel elhárult az akadály a regionális hulladék-lerakók megvalósítása elől - mondta Turi-Kovács Béla.

Kapcsolódó elemek