A Duna Televízió bővíti határon túli műsorait
Jelentősen emelkedik a határon túli tematikájú műsorok aránya a Duna Televízióban - hangzott el a közszolgálati médium hétfőn indult őszi műsorstruktúráját ismertető budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2003-09-29 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:58.557233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Duna Televízió az eddigi napi 1,5 óra helyett 3-4 órában foglalkozik majd ilyen témákkal - mondta Mátay László, a határon túli, integrációs és szolgáltató műsorok igazgatóságának vezetője. Szavai szerint arra is törekednek, hogy a mostaninál színesebb, változatosabb produkciók kerüljenek képernyőre. Az átállás az év utolsó negyedében 150-200 millió forintos többletköltséget jelent - mondta kérdésre válaszolva. "Az összeg fedezete a rendelkezésünkre áll, azt azonban még vizsgáljuk, hogyan tudjuk azt a jövő évre is biztosítani" - tette
hozzá Mátay László.
MTI - fidesz.hu