Klímavédelmi konferencia Oroszországban
A kiotói klímavédelmi jegyzőkönyv ratifikálásáról Oroszország saját nemzeti érdekeivel összhangban fog dönteni - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Moszkvában, a harmadik klímaváltozási világkonferencia megnyitóján.
Dátum: 2003-09-29 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15192
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:51:59.531369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A klímaváltozás kérdéseivel foglalkozó 1979-es és 1990-es világkonferenciát követő harmadik ilyen eseményre 500 tudós, továbbá 1500 üzletember és közéleti személyiség érkezett a világ 80 országából. A tanácskozás célja ismét az, hogy a résztvevők minden szempontból megvitassák a klímaváltozás kérdéseit, illetve az emberi társadalom alkalmazkodásának lehetséges útjait. Az orosz elnöki adminisztráció már a konferenciát megelőzően közzétette állásfoglalását. E szerint a globális felmelegedést okozó gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló jegyzőkönyvet csak abban az esetben ratifikálja Oroszország, ha a nyugati cégek részt vállalnak a finanszírozásban, és konkrét javaslatokat küldenek orosz cégeknek közös programok végrehajtására. Klaus Töpfer, az ENSZ Környezetvédelmi Programja főigazgatója kijelentette: Oroszország vezető szerepet játszik a Föld klímapolitikában, a világ közvéleménye ezért türelmetlenül várja a kiotói jegyzőkönyv moszkvai ratifikálását. A világméretű klímaváltozásról szóló ENSZ-keretmegállapodáshoz csatolt jegyzőkönyvben 1997 decemberében 38 fejlett ipari ország vállalta: a 2008 és 2012 közötti időszakra az 1990-es szinthez képest 5,2 százalékkal csökkenti az üvegházhatásban szerepet játszó hat gázféleség, főleg a széndioxid kibocsátását. Szakértők szerint ezek a gázok felelősek a globális hőmérsékletemelkedésért és közvetve a megszaporodott hőhullámokért, tornádókért és aszályokért. A megállapodás életbe lépésének feltétele, hogy azt legalább 55 olyan ország ratifikálja, amelyek együttesen a fejlett országok 1990. évi kibocsátásának minimum 55 százalékát adják. Oroszország önmagában az 1990-es kibocsátási szint több, mint 17 százalékát képviseli, így az ő megerősítésével azonnal életbe léphetne a jegyzőkönyv. ENSZ-illetékesek hétfőn megjegyezték: Oroszországon áll vagy bukik a jegyzőkönyv sorsa. Orosz gazdasági szakértők attól is tartanak - és ez is az orosz ratifikálás ellen szól -, hogy a kiotói megállapodás életbe lépésével esne az olaj és a földgáz ára, mivel a nyugati fogyasztókat takarékosságra kényszerítenék. Putyin azt mondta, hogy Oroszország ökológiai kötelezettségeit teljesítve 1990 óta egyharmadával csökkentette az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.
MTI - fidesz.hu