Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százezer forintos kezdő pedagógusi bér

A jelenlegi tervek szerint százezer forintos kezdő bérről indul majd a pedagógus életpálya-modell alapilletménye. Ezt Pálinkás József oktatási miniszter közölte csütörtökön Mátészalkán, a Fidesz-MDF választási kampányrendezvényének oktatási fórumán.


Dátum: 2002-03-28 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:53.998777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátette: irányadó mértékről van szó, a pontos összeget a 2003-as költségvetésben határozzák majd meg.

A miniszter szólt arról is, hogy a pedagógusi pályán eltöltött idővel arányos előmenetelt biztosítanak a tanároknak és tanítóknak, ami 60 százalékos bérnövekedést tesz lehetővé.

Az elképzelések szerint bevezetik a mester és mesterjelölt pedagógusi címet, és segítik a pályakezdőket, ami ugyancsak megnyilvánul majd a fizetésekben. A mester és mesterjelölti címmel kapcsolatban a miniszter közölte, hogy az előmeneteli lehetőséget, karriert biztosít. A címek anyagi elismerését a fizetések 20-20 százalékában tartja indokoltnak.

- A pályakezdők a szakma fogásainak elsajátításához ösztöndíjban vagy pótlékban részesülnek, és az oktatási tárca biztosítani kívánja az elismerést azoknak az idősebb tanároknak, tanítóknak, akik fiatal kollégáikkal rendszeresen foglalkoznak, segítik őket a pályakezdés nehézségeiben - mondta Pálinkás József.

A miniszter kiemelten fontosnak tartotta a pótlékok tervezett bevezetését, köztük az osztályfőnökökét, a csoportvezetőkét és a munkaközösség-vezetőkét. A pótlékok mértékét 20-20 ezer forint körüli összegben nevezte meg.

Az oktatási tárca vezetője hozzáfűzte: a mester és mesterjelölti címek, valamint a pályakezdési ösztöndíjak és pótlékok adásának feltételeit központilag, rendeletben szabályozzák majd, s hasonló helyzet várható a pluszmunkát honoráló pótlékok esetében is. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a változások finanszírozását a normatív támogatás megemelésével garantálják majd.

A mátészalkai fórumon Pálinkás József kitért az oktatási intézmények felújításának, korszerűsítésének fontosságára. Úgy vélekedett: a címzett támogatások a szükséges fejlesztésekhez csak esetlegesen biztosítják a forrást.

- Az iskolák feltételeinek javítására programra van szükség, amelynek megalkotása a következő parlamentre vár - hangsúlyozta az oktatási miniszter.

Kapcsolódó elemek