A Vöröskereszt a bombamentes Irakért
Speciális csoportok Irakba küldését tervezi a Nemzetközi Vöröskereszt, feladatuk a háború utáni Bagdad különböző negyedeiben a fel nem robbant bombák, elszórt éleslőszerek felderítése lesz.
Dátum: 2003-09-29 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15203
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:02.796413, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bagdad egyes részein a háború befejezése óta még mindig nem gyűjtötték össze a veszélyes "katonai hulladékot", és az október elsejei iskolakezdés után a gyermekek különösen veszélyes helyzetbe kerülhetnek az utcákon heverő lőszerek miatt. "Bár hónapok óta megkezdődött az a kampány, amely az elszórt lőszerekre, elhagyott bombákra, fel nem robbant aknákra hívja fel a figyelmet, úgy gondoljuk, ez még mindig nem elég - mondta el hétfőn a vöröskereszt illetékese Peremiczky Attila újságírónak. - Pontos információkat kell beszereznünk a veszélyes eszközökről, hogy azt megoszthassuk az amerikai hadsereg szakembereivel, akik ígéretet tettek rá, hogy a lehető leggyorsabban megpróbálják eltakarítani és megsemmisíteni ezeket." A Nemzetközi Vöröskereszt felmérése szerint Bagdad tizenkilenc városrésze közül tizenhárom súlyosan fertőzött. Különösen veszélyesek azok az apró, különböző színű bombamaradványok, amelyekből még most is több tízezer található Bagdad-szerte. "Ezek az apró darabok önmagukban is robbanásveszélyesek. Sajnos több olyan esetről is tudunk, amikor egészen kis gyerekek vesztették el karjukat, látásukat, mert játéknak vélték a sárga, piros, kék lőszermaradványokat" - közölte az illetékes.
MTI - fidesz.hu