Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milosevic pártja bekerülne a szerb parlamentbe

Másfél hónappal a szerbiai elnökválasztás előtt rohamosan nő a szerb radikálisok támogatottsága Szerbiában, míg a "demokratikus oldalon" álló erők ázsiója csökken.


Dátum: 2003-09-29 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15205
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:03.447183, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Strateski Markening nevű belgrádi közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérése szerint a Szerb Radikális Párt támogatottsága már elérte a tíz százalékot, s népszerűsége egy hónap alatt 2,5 százalékponttal növekedett. Változatlan maradt viszont a Szerbiai Szocialista Párt támogatottsága: ha most tartanák választást, az SPS-re a szavazópolgárok öt százaléka adná voksát, s a háborús bűncselekményekkel és népirtással vádolt Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő pártja nagy valószínűséggel önállóan is bekerülne a parlamentbe. Míg a radikálisok keletje egyre nagyobb, a "demokratikus oldalon" álló pártok iránti rokonszenv csökken. A Vojislav Kostunica vezette Szerbiai Demokrata Párt két százalékpontot veszített támogatottságából, s már csak 18 százalékkal vezeti a népszerűségi listát. Ugyanennyivel, 13 százalékra csökkent a G17 Plus népszerűsége: noha Miroljub Labus pártja hónapokon át megállíthatatlanul tört felfelé, most apadni látszik a szavazótábora, ami kapcsolatba hozható a G17 Plus kormányellenes politikai hadjáratával. A meggyilkolt miniszterelnök, Zoran Djindjic nevével fémjelzett Demokrata Párt megtartotta 15 százalékos népszerűségét. A radikálisok támogatottságának rohamos növekedése figyelmeztetés lehet a politikai porond ellenkező pólusán elhelyezkedő pártoknak, kiváltképpen a kormányzó pártkoalíciónak, a DOS-nak. Belgrádi elemzők arra figyelmeztetnek, hogy még ha harmadszor is fiaskót szenvedne a november 16-i elnökválasztás, hatalmas blamázs lenne a DOS számára, ha jelöltjét, Dragoljub Micunovicot picit is meg tudná szorongatni a radikálisok jelöltje, Tomislav Nikolic. A dolgok jelenlegi állása szerint ez nem kizárt. A hétfőn közzétett közvélemény-kutatás szerint a "nagy békéltető" hírében álló, makulátlan múltú Micunovicot a szavazópolgárok alig három százaléka látná szívesen az elnöki székben (a felmérés a választás kiírása előtt készült). Tomislav Nikolic hétfőn elsőnként adta át bejegyzési kérelmét és a közel 13 ezer támogató aláírását a köztársasági választási bizottságnak. A politikus közölte, hogy "derűlátással és a győzelembe vetett hittel indul a választáson". Szerinte itt az ideje, hogy a DOS elszenvedje megérdemelt vereségét, mert nem folytatódhat Szerbia haláltusája. "Micunovic nagy ellenfél, de rogyadozó lábakon áll" - szögezte le a szerb radikálisok jelöltje. Nikolic jelenleg az SRS első embere: távolléte idejére helyettesíti mindenben a párt elnökét, Vojislav Seseljt, aki jelenleg a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében vár ítéletére.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek