Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Méltó hely és tisztelet kell az aradi Szabadság-szobornak

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozatának, művészeti szekciója közleményben fejti ki véleményét a magyarigazolvány küllemének megváltoztatása és az aradi Szabadság-szobor eredeti helyszínen való felállításának ellehetetlenülése ellen.


Dátum: 2003-09-29 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:04.039660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata felemeli szavát a magyarigazolvány küllemének megváltoztatása és az aradi Szabadság-szobor eredeti helyszínen való felállításának ellehetetlenülése ellen.

A magyarigazolványon látható Szent Korona nem állami szimbólum, hanem - ismert történelmi és közjogi szerepe mellett - a magukat magyarnak vallók összetartozásának jelképe. Állami szimbólumnak valós értelemben csak a történelmi Magyarország szétdarabolásáig tekinthető. Ezért nem sérti, nem sértheti a szomszédos népek érzéseit, azokét sem, akik a mondott pillanatig a "Szent Korona országainak" állampolgárai voltak. Elhagyása a magyarigazolványról azonban sérti mind az anyaország magyarjait, mind pedig azokat, akik határozatainkon kívül élnek, államuk tisztességes polgáraiként, és emellett magyarnak vallják magukat.

Ami a Szabadság-szobor ügyét illeti, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a magyar tárgyalófél képtelen elérni, hogy a román partner korábbi ígérete szerint, a szobor ismét eredeti helyére kerüljön. Nem ellenezzük, hogy létesüljön egy emlékműpark, amely "történelmeink interferenciáit és párhuzamosságait" szimbolizálja, de az aradi Szabadság-szobornak, mely az aradi vértanú tábornokoknak állít emléket, akik közül senki sem harcolt románok ellen, nem egy emlékműparkban a helye, hanem ott, ahol eredetileg is állott.

Jankovics Marcell

elnök

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kulturális Tagozat, művészeti szekció

OS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek