Újabb négy háborús bűnöst ítéltek el Szerbiában
Polgári lakosok ellen elkövetett háborús bűntettek miatt húsz, illetve tizenöt évi börtönre ítélt a belgrádi kerületi bíróság négy személyt, aki 1992-ben 16 muzulmánt gyilkolt meg.
Dátum: 2003-09-29 18:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:05.379672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Milan Lukicot, Oliver Krsmanovicot és Dragutin Dragicevicet húsz, míg Djordje Sevicet 15 évi szabadságvesztésre ítélték hétfőn. Lukic és Krsmanovic esetében távollétükben ítélkezett a bíróság, mindketten jelenleg is szökésben vannak. Az ítélet szerint a bírósági eljárás során bebizonyosodott, hogy mind a négy vádlott háborús bűncselekményeket követett el, elraboltak, megkínoztak, bántalmaztak, majd meggyilkoltak 16 muzulmán személyt, akik a hajdani Jugoszláviának voltak az állampolgárai. A négy elítélt a Bosznia területén tevékenykedő, Milan Lukic parancsnoksága alatt álló Bosszúállók nevű halálosztagnak volt a tagja. 1992. október 22-én Szerbia területén, Mioce falunál útját állták a délnyugat-szerbiai Priboj és a Sjeverin között közlekedő autóbusznak, leszállítottak a járműről áldozataikat, kamionnal a délnyugat-boszniai Visegradba szállították, és ott kegyetlenül megkínozták őket. Ezután a Drina partján, a helybéliek szeme láttára lemészárolták a muszlimokat, a holttesteket pedig a folyóba dobálták. Az összes áldozat - közöttük egy asszony - a Priboj mellett Sjeverin lakója volt. Szemtanúk vallomása szerint az emberrablásban állítólag legalább kilencen vettek részt, de a belgrádi bíróság csak négy gyanúsított ellen emelt vádat. A hétfői ítélet szerint egyértelműen kiderült, hogy a sjeverini muzulmánok kivégzésének Milan Lukic volt az értelmi szerzője. Lukic ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék is vádat emelt a boszniai háborúban emberiesség ellen bűntettek elkövetése és háborús szokások megsértése miatt. Több száz polgári áldozat meggyilkolásával, megkínzásával és bántalmazásával vádolják. A szökésben lévő Lukicot szerb hatóságok egy másik emberrablással is gyanúsítják. A Bosszúállók elleni per január 20-án kezdődött, s viszonylag gyorsan befejeződött, javarészt annak köszönhetően, hogy az ügyészség koronatanúja - egy nő, név szerint Dragana Djekic - a halálosztag egyik tagjának barátnőjeként mindvégig jelen volt a kínzásoknál és a kivégzéseknél, s a 11 évvel ezelőtt történtekről részletesen beszámolt a bíróság előtt. Az áldozatok hozzátartozói elégedetlenek a hétfői ítélettel, s felelősnek tartják a mindenkori hatalmat azért, hogy 11 évet kellett várniuk az elégtételre. Bejelentették, hogy kártérítési keresetet nyújtanak be az állam ellen.
MTI - fidesz.hu