Összarab békekezdeményezés
Nabíl Saat palesztin tervezési és nemzetközi együttműködési miniszter szerint az Arab Liga csütörtöki zárónapján elfogadott előremutató határozatok egy jövőbeni közös arab fellépés alapjait alkotják.
Dátum: 2002-03-28 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1408
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:54.903514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mi, palesztinok nagyon elégedettek vagyunk a csúcsértekezlettel, amely (össz)arab békekezdeményezéssé alakította a szaúd-arábiai javaslatot, s politikai és anyagi támogatásáról biztosította a palesztin felkelést - jelentette ki Saat az AFP-nek.
- Reméljük, hogy az arab országok kezdeményezése megszakítja a megszállt területeken dúló erőszak láncolatát, bár tudjuk, hogy Ariel Saron izraeli kormányfő ellenzi a békét, és éppen katonai támadásra készül a palesztin nép ellen - hangoztatta a miniszter.
Saat kifejezte reményét, hogy az arab országok hamarosan eljuttatják a bejrúti csúcson felajánlott pénzügyi támogatást a palesztin néphez. Mint az AFP utalt rá, az Arab Liga értekezletén részt vett országok képviselői havi 55 millió dollárt ajánlottak fel a palesztinoknak a következő fél évre.