Tapsvihar
A szocik szeretnek és tudnak is tapsolni. Nagy és haladó hagyományaik vannak ebben a műfajban. Nemcsak a "hosszantartó, viharos, skandálással kísért, ütemes" tapsokra gondolunk, hanem arra is, hogy önmaguk ünneplése közben milliárdokat, nemzeti vagyonokat képesek eltapsolni.
Dátum: 2003-09-30 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15224
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:09.355007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc, az ifjúság bálványa és sporthérosz megtapsoltatta magát az MSZP országos választmányának szombati ülésén. A választmány tagjainak töretlen bizalmát volt hivatott kifejezni az egyesek által szórványosnak mondott, más tudósítók szerint dübörgő taps. (Az újságírók jelentései ellentmondásosak, mivel a választmány zárt ülést tartott.) A lényeg, hogy Gyurcsány győzött, a párt vezető testülete kiállt mellette, kegyeiben megtartotta, talán még pezsgőztek is a cipőjéből egyesek, bár ezt nem állítjuk határozottan, hiszen - mint fentebb jeleztük - zárt ülés volt.
A választmány több tagjának Gyurcsány iránti rajongása és lelkesedése érthető. A miniszter szívbemarkolóan drámai beszéde eleve meghatotta a polgári proletariátus érzékeny küldötteit, a "Gyuri, Laci, mondjátok a szemembe, mi bajotok velem" típusú jajkiáltásai könnyeket csaltak a sokat látott mozgalmár szemekbe, s amikor a végén feltört lelke legmélyéről az "én is a ti fiatok vagyok" sikoltás, a hallgatóság számára már nem volt viszszaút. A (gyomrot) felkavaró szép szónoklat hatása nem maradt el, tapsolni kényszerült mindenki, akinek kedves a haza üdve és fontos az elsíbolt vagyon biztonsága.
A gátlástalanságban olykor van valami lenyűgöző. Az MSZP-ben, ahol követendő példa és tiszteletet keltő erény a cinizmus, az erkölcsi, szellemi igénytelenség, az arcátlanságnak különösen nagy keletje van. Gyurcsány Ferenc, amikor arról beszél, hogy senkinek nincs joga kétségbe vonni az ő tisztességét, amikor saját becsületéről és bizalmi tőkéjéről áradozik, akkor biztos sikerre számíthat. Ugyanis egy személyben megtestesíti mindazt, amire az MSZP 1989-ben vállalkozott.
Az a program nem szólt másról, mint arról, hogy suttyomban, az általuk tönkretett ország vagyonából finanszírozva, megszerzik a gazdasági hatalmat, majd a lekenyerezett sajtó támogatásával, "demokratikus úton" megkaparintják a politikai hatalmat is. Ez a mai MSZP identitása, ennek már-már legendássá váló hőse Gyurcsány Ferenc. Kézen-közön a zsebébe vándorolt néhány milliárd, ettől nőtt a szociális érzékenysége, erősödött az egyenlőség eszméjét hirdető baloldalisága, formálódott a nemzeti közepet megalkotni vágyó, szociáldemokrata meggyőződése. Ő a hiteles szocialista, a közel százesztendős régi és tizennégy éve megújult "modern" párt hagyományainak autentikus őre és követője, ő a mozgalom jövőjét bevilágító lángoszlop, akiből még miniszterelnök-jelölt is válhat. (Csak meg ne égesse magát.) Vele szemben állnak olyan narodnyikizmusra hajlamos elhajlók, mint Jánosi György és társai, akik ábrándjaikban arról képzelegnek, hogy az MSZP-ből még a nemzet iránt elkötelezett, tiszta kezű, tisztességes pártot lehet faragni.
Naiv óhaj ez, mert az MSZP-ből már nem lehet. A párt választmánya mindenféle erkölcsi skrupulust félrelökve Gyurcsány mellett döntött, megtapsolva a lenyúlt és eltapsolt milliárdokat.
Ugró Miklós, Magyar Nemzet