Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénybe foglalt telemarketing tiltás

George Bush amerikai elnök hétfőn aláírta azt a törvényt, amely felhatalmazza az amerikai versenyhivatalt, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot, hogy érvényt szerezzen a telemarketingesek telefonhívását megtiltó ötvenmillió ember akaratának.


Dátum: 2003-09-30 09:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:10.569885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államokban ennyien iratkoztak már fel az FTC tilalmi listájára. A lajstromba vett személyek eladási ajánlatokkal való zaklatásáért hívásonként 11 ezer dollár büntetés szabható ki. Bush elnök maga a jogszabályt aláírva úgy fogalmazott, hogy az embereknek érthető módon kezd elege van a kéretlen telefonhívásokból, a nap minden órájában otthonukba tolakodó ajánlatokból. Scott McClellan fehér házi szóvivő hétfőn úgy ítélte meg, hogy az október 1-én hatályba lépő törvény milliók győzelmét jelenti, a lista alkalmazásának jogszerűségét azonban két bírói döntés is megkérdőjelezte. A gondok a múlt hét keddjén kezdődtek, amikor egy oklahomai szövetségi bíró úgy döntött, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság nem szerezhet érvényt a listán szereplő személyek tilalmának. A kongresszus azonban két nappal később közbelépett és törvényben hatalmazta fel erre a versenyhivatalt. A jogszabályt mindkét párt támogatta és a törvényhozók elsöprő többséggel fogadták el néhány órán belül. A kongresszusi szavazás napján egy coloradói bíró úgy ítélte meg, hogy a telefonon tehető ajánlatok korlátozása csorbítja a szólásszabadság alkotmányban rögzített jogát, mivel a tilalom nem vonatkozik a jótékonysági szervezetekre, valamint a politikusokra, illetve a kampányukhoz pénzt gyűjtő személyekre. A telefonon árusító cégek szerint ezt méltánytalan megkülönböztetés. George Bush elnök hétfőn mindenesetre aláírta a törvényt. Michael Powell, a Szövetségi Távközlési Hivatal vezetője ugyanaznap bejelentette, hogy az általa vezetett felügyeleti szerv fogja kiszabni a hívásonkénti 11 ezer dolláros büntetést, ha az FTC-t mégis megakadályoznák ebben. Amerikában a telefonos vigéckedés csúcsideje délután 5 és 8 óra közé esik. Sokan üzenetrögzítővel próbálják kiszűrni a tolakodó árusokat, akik nem tágítanak, ha valaki mégis felveszik a telefont. A kagylót persze mindig le lehet tenni, de a kéretlen telefonálók okozta bosszúság elronthat egy vacsorát, egy családi estét. A telefonon árusító cégek legnagyobb szövetsége arra kérte tagjait, hogy a jogi huzavona eldöntéséig önkéntes alapon tartsák be a tilalmat. A "Ne hívjanak" listát idén június végén nyitották meg, és öt nap elteltével 15 millióan, szeptember közepére pedig már 50 millióan iratkoztak fel rá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek