Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya

Az idén a második negyedévben a folyó fizetési mérleg hiánya 1,529 milliárd euró volt, mintegy 65 millió euróval több, mint a három hónapra korábban közölt adatok alapján számított deficit - közölte a Magyar Nemzeti Bank kedden.


Dátum: 2003-09-30 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:11.825321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MNB közlése szerint az idén az első negyedévben a hiány 849 millió eurót tett ki. Tavaly a második negyedéves deficit 726 millió euró volt. A folyó fizetési mérleg hiányát elsősorban a külfölddel szembeni nettó adósság növekedése finanszírozta az MNB jelentése szerint. A szezonális hatások kiszűrésére számított folyó hiány az idén a második negyedévben 1,3 milliárd eurót tett ki, szemben a megelőző negyedévi 984 millió euróval. Az áruforgalom hiánya a második negyedévben 1,073 milliárd euróra nőtt az első negyedéves 574 millió euróról. Egy évvel korábban a második negyedévi deficit 247 millió eurót tett ki. A szolgáltatások és jövedelmek egyenlege a második negyedévben 625 millió euró hiányt mutatott, szemben az előző negyedévi 401 millió eurós deficittel. A szolgáltatások egyenlege javult, többlete a második negyedévben elérte a 107 millió eurót, szemben az előző negyedévi 185 millió eurós hiánnyal. A jövedelmek egyenlege 732 millió euró hiányt mutatott az idén a második negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 845 millió eurós és a megelőző negyedévi 215 millió eurós hiánnyal. A nem adóssággeneráló finanszírozás egyenlege a második negyedévben 90 millió euró nettó forrásbeáramlást mutatott, a megelőző negyedévi 65 millió eurós nettó forráskiáramlást követően. Tavaly a második negyedévben nem adóssággeneráló formában 168 millió euró nettó forrásbeáramlás történt. Az idegenforgalom többlete az idén a második negyedévben 410 millió euró volt, az első negyedévben 160 millió eurót tett ki, 2002. második negyedévében pedig 498 millió euró volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek