Kormánydöntésre APEH létszámleépítés
Az adóhivatal minden területét, így a revizorokat is érinti az a létszámleépítés amit a kormány döntése alapján hajt végre a hivatal, azonban a csökkentés területenként különböző - mondta Lovas György, a hivatal szóvivője.
Dátum: 2003-09-30 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:13.031749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az adóhivatal vezetése már megkezdte a tárgyalásokat az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Országos Szakszervezeti Tanácsával az adóhivatalnál szükséges létszámleépítésről - erősítették meg az érintett felek. A tárgyalásokon a létszámleépítés alapelveiben született megállapodás - mondta Lovas György. Ennek alapján a szakmai hozzáállás, a minőség és a teljesítmény alapján döntik el, hogy kiknek kell távozni a hivatalból - mondta a szóvivő. Ugyanakkor a különböző területeken nem egységes, hanem differenciált létszám leépítésre kell számítani. Elsősorban a központban lévő adminisztrációt érintheti a csökkentés, míg átlag alatti csökkentést terveznek az informatika és a közvetlen ellenőrzések területén. Lovas György elmondta: még nem jelent meg a rendelet a létszámleépítésről, de eddigi információk szerint 10 százalékos, vagyis 1.332 fős létszám csökkentésre kell felkészülniük. Mihalkó Péter, a szakszervezeti tanács elnöke elmondta: érthető az az álláspont, hogy a minőség alapján dönt az adóhivatal a létszámcsökkentésről. Ugyanakkor a szakszervezet azt szeretné, ha ez lehetőleg fájdalom mentesen menjen végbe. Ezért az azonos minőségben dolgozóknál a szociális szempontok figyelembe vételét javasolják. Azokat kellene megtartani véleményük szerint, akik nehezebb helyzetbe kerülnének elbocsátásuk esetén. Konkrét személyekről még nem tárgyalt a hivatal vezetése és a szakszervezet - erősítette meg mindkét fél.
MTI - fidesz.hu