Tőkés László: szétszaggatott nemzet nem nyerhet csatát
A nemzeti összetartozást, a nemzetegyesítést tartja a kedvezménytörvény központi üzenetének Németh Zsolt és Tőkés László.
Dátum: 2002-03-28 19:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:55.533042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Külügyminisztérium politikai államtitkára, a Fidesz alelnöke és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke erről csütörtökön Biharkeresztesen beszélt azon a lakossági fórumon, amelynek Vitányi István, a Fidesz-MDF helyi országgyűlési képviselő-jelöltje volt a házigazdája.
Németh Zsolt a nemzeti összetartozás, a család, a tanulás és a munka értékéről beszélt, amelyre mind az anyaországot, mind a határokon túl élő magyarságot tekintve nagy gondot fordított az elmúlt négy esztendőben a Fidesz vezette kormány.
A politikus szerint súlyos cserbenhagyásként érték meg a határon túli magyarok az ellenzéknek azt a magatartását, amellyel decemberben és januárban "néhány százalék szavazat reményében felrúgta" a törvény megszavazásakor meglévő 93 százalékos egyezséget.
Németh Zsolt a Fidesz alelnökeként kijelentette: ismételten kísérletet tesznek arra, hogy konszenzus alakuljon ki ebben a kérdésben, miután a Magyar Állandó Értekezletben komoly bizalomvesztés következett be. Hozzátette: szeretnék elérni azt is, hogy a jövőben ne váljon kampánytémává a határon túli magyarok ügye.
A kedvezménytörvényt - amit a fórumon mind Németh Zsolt, mind Tőkés László státustörvényként emlegetett - kerettörvénynek aposztrofálta a politikus, amit bővíteni szeretnének a jövőben.
Megjegyezte: amit adnak, az nem segély, hanem befektetés, ami a határon túli magyarokat és a nemzetet egyaránt erősíti, aminek következtében gyarapodik a magyar tudás, a magyar kultúra és a magyar gazdaság.
Tőkés László visszautasította az MSZP-nek és az SZDSZ-nek a kedvezménytörvényt, illetve az Orbán-Nastase megállapodást bíráló megjegyzéseit.
A nemzetegyesítésről szólva hangsúlyozta: "szétszaggatott nemzet nem nyerhet csatát, de összefogva, erőegyesítéssel csatát és végül háborút nyerhetünk".
Tőkés László szólt arról, hogy a mostani magyar kormány példaadó előrelépést valósított meg a határon túli magyarok támogatásában, a nemzet összefogásában.
- A státustörvény ilyen formán áttörést jelent - tette hozzá a református püspök. Mint mondta, a jövőben is "össznemzetben gondolkodó és cselekvő magyar kormányt kívánunk".
Tőkés László a fórumon felmutatta magyarigazolványát, s kijelentette: nemzetpolgárként van jelen a lakossági fórumon.
Úgy vélekedett: a magyar nemzeti integráció és az európai integráció két, egymással párhuzamosan végbemenő gondolat.