Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Legfeljebb tizenkét tagú lehet a palesztin kormány

Legfeljebb 12 tagú kormányt készül alakítani Ahmed Korei kijelölt palesztin miniszterelnök - közölte kedden egy névtelenséget kérő palesztin tisztségviselő.


Dátum: 2003-09-30 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:15.260639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahmed Korei kabinetje várhatóan a hét végéig megalakul, tagjainak előzetes névsorát Jasszer Arafat palesztin elnök, valamint az irányítása alatt álló Fatah vezetősége már jóváhagyta. A Korei által előterjesztett névsor eredetileg 24 nevet tartalmazott. Az AFP francia hírügynökség által idézett palesztin tisztségviselő elmondta: Arafat a kijelölt miniszterelnökkel folytatott hét végi megbeszélésen ahhoz adta jóváhagyását, hogy korlátozott létszámú, 10-12 miniszterből álló kormány jöjjön létre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek