A Belügyminisztérium előtt tüntetnek a polgármesterek?
Megdöbbentő és katasztrofális a jövő évi költségvetési törvényjavaslat önkormányzatokat érintő fejezete - mondta Szita Károly, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség önkormányzati tagozatának elnöke kedden, az Önkormányzatok Napján, a kibővített elnökségi ülést követő sajtótájékoztatón, amelyet Kazinczi István tiszetenyői polgármesterrel közösen tartott.
Dátum: 2003-09-30 13:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:16.254349, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szita Károly elmondta: a kormány jövőre sem kívánja az önkormányzatok számára biztosítani a közalkalmazotti és köztisztviselői bérek teljes fedezetét.
- Megdöbbentő azért is, mert a kormány ötvenezer fő önkormányzatoknál dolgozó közalkalmazott és köztisztviselő elbocsátására számít - szögezte le.
A kormány jövőre is folytatni kívánja azt a gyakorlatot, hogy az önkormányzatok szabadon felhasználható forrásaira ráteszi a kezét - mutatott rá az önkormányzati tagozat elnöke. Közölte, hogy az önkormányzatok igényeihez képest a kabinet 150 milliárd forinttal kevesebbet kíván biztosítani 2004-ben a településeknek.
Kaposvár polgármestere rámutatott: az önkormányzatok igényei csupán arra irányultak, hogy jövőre az ideihez képest ne romoljon a helyzetük, majd hozzá tette: most már látszik, hogy az uniós csatlakozás vesztesei a magyar falvak, városok lesznek.
Szita Károly szégyennek nevezte, hogy a települések polgármesterei a Belügyminisztérium épülete előtt kénytelenek tüntetni azzal a követeléssel, hogy módosítsák a költségvetési törvényjavaslat önkormányzatokra vonatkozó fejezetét.
A politikus bejelentette, hogy a Fidesz önkormányzati tagozatában már 1500 polgármester és önkormányzati képviselő regisztráltatta magát.
Kazinczi István a kétezer lelkes Tiszatenyő polgármestere elmondta: a 2003-as év költségvetésének az elfogadásakor nagyon sok településnek nehézségekkel kellett szembenézni. A hátrányos helyzetű települések estek el a legtöbb támogatástól, ugyanakkor az uniós csatlakozás miatt olyan feladatokat hárított rájuk a kormány, amit el kellett végezniük. Ilyen volt a szeméttelepek felülvizsgálata, a környezetvédelmi programok és a HCCP program elkészítésére. Ezek a kistelepüléseknek óriási kiadásokat jelentettek. Tiszatenyőn a bérek kifizetéséhez az állam által leosztott pénzeket folyamatosan kellett kiegészíteniük az önkormányzat pénztartalékaikból, amelyeket a település fejlesztésére szerettek volna felhasználni. Az ingatlanok eladásából befolyó munkahelyteremtésre szánt pénzeknek is ez lett a sorsuk.
A ingyenes tankönyvekkel kapcsolatban a polgármester megjegyezte: a tanköny-csomagokat 1500-4000 forint összegekkel kellett kiegészítenie a helyi önkormányzatnak, hiszen a szabad iskolaválasztás szabad módszerválasztást is jelent, így a különböző tankönyveket megvásárlása is rájuk hárult.
fidesz.hu