Egyre népszerűbbek a digitális fényképezők
Megállíthatatlannak tűnik a digitális fényképezés előretörése az osztrák Marketagent.com által június és szeptember között végzett internetes felmérés szerint. A felmérés 5216 kitöltött kérdőív elemzése alapján készült.
Dátum: 2003-09-30 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:16.877492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A megkérdezettek közül tízből négyen azon a véleményen voltak, hogy a digitális kamerák a hagyományos fényképezőgépeket mindenképpen háttérbe szorítják. A digitális készülékek legnagyobb előnyeként a felvétel azonnali ellenőrzésének a lehetőségét említették a megkérdezettek. A digitális képekből papír formátumú kép túlnyomó részt az otthoni nyomtató segítségével készül. Az elért képminőséget többnyire jónak ítélték meg a megkérdezettek. A megkérdezettek 12 százaléka tartotta a képminőséget kevésbé jónak, mint a hagyományos képekét, illetve elégtelen minőségűnek. A reprezentatív minta szerint az interneten aktív lakosság 32 százaléka a képélességet, a színmélységet és a szemcsésséget nagyon jónak tekinti, 42 százalékuk pedig jónak. Az elkészült képek számítógépes szerkeszthetőségét 85,8 százalék említette mint előnyt, míg a kezelhetőséget és archiválási lehetőséget, CD-re írhatóságot 80,8 százalék. A számítógépen vagy a televízió képernyőjén történő megtekintés a megkérdezettek 62,2 százaléka szerint helyezi a digitális technológiát a hagyományos fényképezés elé. A költségmegtakarítást viszont csak 31 százalék hozta fel előnyként. Manapság a vásárlók 87 százaléka döntene adott esetben egy digitális kamera megvásárlása mellett a hagyományos helyett. Kisfilmes kamera vásárlása mellett mindössze 5,3 százalékuk tette le a voksot. APS technológiájú fotófilmes gépeket 2,4 százalékuk, polaroid gépet 0,9 százalékuk, egyszer használatos filmes gépet pedig 0,4 százalékuk vásárolna. A képek kinyomtatását 38 százalék tekinti a legjobb papírkép előállítási lehetőségnek. A második legjobb lehetőségnek a laborba küldést, és a kész képek személyes átvételét jelölték meg - 22,1 százalékos súllyal. Az internetes feltöltést kidolgozásra 17,4 százalék, az elektronikus levélben történő küldést pedig 14,7 százalék preferálta. A felvételek személyes leadása és a kész képek postai kiszállítása viszont csak a megkérdezettek 5,3 százaléka számára tűnik a legkedvezőbb megoldásnak.
MTI - fidesz.hu