Blair: "megyünk tovább"
A brit Munkáspárt előtt a harmadik kormányzati mandátum elnyerésének kilátása áll - mondta kedden a brit kormányfő, aki szenvedélyes szavakkal védte meg a brit részvételt az iraki háborúban.
Dátum: 2003-09-30 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:19.605209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tony Blair, aki a Labour Bournemouthban zajló éves kongresszusán szólalt fel, feszült figyelemmel várt beszédében harcosan kiállt amellett, hogy a baloldali brit kormánynak a jelenlegi úton kell tovább haladnia.
Megemlékezett arról, hogy vezérlete alatt a Munkáspárt máris hosszabb időt - eddig hat és fél évet - töltött kormányon, mint bármely korábbi Labour-kormányzat. Ez egyértelmű utalás volt arra, hogy a kormányfő saját eddigi tevékenységét sikeresnek tartja, és a sorozatos belpolitikai botrányok ellenére nem kíván távozni a hatalomból.
Blair ezt egyébként már a kongresszus előtt is egyértelműen kijelentette, mint ahogy azt is, hogy a remélt újabb - sorrendben harmadik - választási győzelemre is ő akarja vezetni a pártot.
Tony Blair keddi beszédében hamar rátért az iraki ügyre, amely a kongresszus küldötteit is megosztotta. A kormányfő igyekezett elterelni a hangsúlyt arról a súlyos belpolitikai viszállyá vált kérdésről, hogy a kormány miképp használta fel az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési adatokat a háború előtt, mondván: döntését a háborúban való brit részvételről nem csupán hírszerzési adatokra, hanem "történelmi tényekre" is támaszkodva hozta meg. Felidézte, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök saját népe ellen is bevetett vegyi fegyvereket.
Blair ismét kijelentette, amit a kongresszus előtt adott nyilatkozataiban már mondott: most is ugyanúgy döntene mindenben, mint a háború előtt.
A miniszterelnök szerint a világ biztonságát ma nem egyes országok konfliktusai, hanem a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek egymásra találása fenyegeti a legnagyobb mértékben; ettől "újabb szeptember 11-e, vagy annál is rosszabb lenne várható" - mondta.
Blair szavai szerint Nagy-Britannia "nem az Egyesült Államok ölebeként" vonult hadba a volt iraki rezsim ellen, amelynek felszámolásával "Irak jobb hely lett".
A miniszterelnök - jól érzékelhető oldalvágásként az euró meghonosításának ügyét igen óvatosan kezelő, az ő legfőbb hatalmi kihívójának tekintett pénzügyminisztere, Gordon Brown felé - azt mondta: "őrültség" lenne, ha Nagy-Britannia lemondana a közös valuta meghonosításáról.
Brown, aki előző nap szólalt fel a kongresszuson, hosszan és adatokkal alátámasztva ecsetelte, hogy az euróövezeten kívüli Nagy-Britannia mennyivel jobb gazdasági mutatókat produkál, mint a jó ideje stagnáló, sőt bizonyos térségeiben visszaeső valutaunió. A pénzügyminiszter - állítólag az erősen európárti kormányfővel vívott kemény összecsapások után - a nyáron gyakorlatilag kizárta Nagy-Britannia belátható időn belüli eurócsatlakozását, azzal, hogy az ehhez megszabott gazdasági feltételrendszer nem teljesült.
MTI - fidesz.hu