Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schröder a reformoktól teszi függővé jövőjét

Gerhard Schröder német kancellár a német szociális ellátórendszerek átalakításának, olcsóbbá tételének sikerétől teszi függővé jövőjét. - Politikai sorsomat tudatosan össze akarom kötni a reformok megvalósításával - közölte a kancellár kedden Berlinben egy tudományos tanácskozáson.


Dátum: 2003-09-30 18:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:20.480492, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schröder azt fejtegette, hogy a reformokat karácsonyig be kell indítani, amennyiben ez nem sikerülne, félő, hogy nem lehet majd megvalósítani őket.

A kancellár kizárta, hogy a reformok megvalósítása érdekében szociáldemokratákból és ellenzéki kereszténypártokból álló nagykoalíciót kellene létrehozni. Nem politikai nagykoalícióról, hanem "a gazdasági ésszerűség és a szociális érzékenység koalíciójáról van szó" - mondta.

Kifejtette ugyanakkor, hogy a kormány és az ellenzék között "a reformok végrehajtása érdekében politikai akaratnak kell léteznie". Schröder nemzeti erőfeszítést sürgetett, mert szerinte a kormánypártok és az ellenzéki erők sem a problémák okainak megjelölését, sem a problémákra adandó válaszokat tekintve nem állnak annyira távol egymástól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek