A polgári erők megtartották az emberek hitét és önbizalmát
Magyarország ma sokkal jobb helyzetben van, mint négy vagy nyolc évvel ezelőtt volt - mondta egybehangzóan Pokorni Zoltán, Dávid Ibolya és Harrach Péter csütörtökön Esztergomban, a Pártelnökök fóruma című rendezvényen.
Dátum: 2002-03-28 19:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:56.121066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke felsorolta, hogy mit tett az elmúlt négy évben a kormány a családokért, a fiatalokért, az otthonteremtésért, a társadalom kettészakadásának megállításáért és a "40 éves ázsiai köd furcsa következményének", a magyar pesszimizmusnak a felszámolásáért.
Pokorni Zoltán a múlt súlyos örökségei közül elsőnek a trianoni döntés következményét említette meg, azaz azt, hogy nem esik egybe Magyarország és a magyar nemzet határa. Hozzátette: ezért nemzeti ügy számunkra szomszédaink, s főként Szlovákia és Románia európai uniós tagsága.
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke kijelentette: az 1998 óta eltelt időszak fontos eredménye, hogy a polgári erők megtartották az emberek hitét és önbizalmát.
- A polgári erők összefogása tette lehetővé azt is, hogy az emelkedő nemzetek közé került hazánk - fűzte hozzá.
Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke leszögezte, hogy a polgári kormány döntései kereszténydemokrata döntések voltak. Példaként a családoknak, a civil szervezeteknek, valamint a történelmi egyházaknak nyújtott támogatásokat említette a politikus.
A fórum előtt tartott sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán elmondta: örül annak, hogy a közvélemény-kutatások magas, 70 százalék körüli részvételt jósolnak a választásokra.
Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy a Fidesz-MDF mellett az MSZP is biztosan bejut a parlamentbe, a többi párt sorsa azonban a választásokon való résztvevők számától függ.
Egy másik újságírói felvetésre Pokorni Zoltán azt felelte: az, hogy olyan sokan hordják kabátjukon a választásokig a nemzeti színű szalagot, azt jelzi, hogy sokak számára a 12 éve működő demokrácia ünnepe, fontos eseménye lesz április 7. és 21.
Megjegyezte: kívánatos lenne, hogy ne indulatok és részvétlenség, veszekedés és csatazaj kísérje a választásokat, hanem okos emberek bölcs döntése.