B-listázik a kormány: támadják a Hírközlési Felügyelet vezetőjét is
A kormány az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosításával kívánja elérni a Hírközlési Felügyelet elnökének elmozdítását. E szándék ellen, mely kísértetiesen hasonlít az MNB, a PSZÁF, a rádió és az ügyészség vezetője elleni támadásokra, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja élesen tiltakozik.
Dátum: 2003-09-30 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:22.010244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Európában példa nélküli, hogy az elvileg független testületként működő, s a hírközléssel kapcsolatos szabályozásban széleskörű jogosítvánnyal bíró Tanács tagjainak kinevezéséről és felmentéséről egy politikus személyes szempontjai döntsenek. Elfogadása esetén a kormány által ma tárgyalt, Elektronikus Hírközlésről szóló Törvény, amelyet akár "Lex Frischmannak" is hívhatnánk, lehetőséget nyújtana a hírközlési miniszternek, hogy a 2001-ben pályáztatással 6 évre kinevezett jelenlegi elnököt, Frischmann Gábort eltávolítsa a hivatal éléről.
Mindez jól illeszkedik a Medgyessy-kormánynak a független intézmények vezetőinek leváltására irányuló stratégiájába. A szándék, amely a Hírközlési Felügyelet elnökének leváltását célozza, kísértetiesen hasonlít a PSZÁF elnöke, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a Legfőbb Ügyész és a Magyar Rádió Elnöke ellen irányuló kormányzati támadásokra.
Egy EU-alapelvekre épülő hírközlési törvény megszületése szükségszerűen következik a polgári kormányzat által 2001-ben megalkotott törvény szelleméből. A piacnyitás első két éve után a magyar fogyasztóknak továbbra is egységes és átlátható jogszabályi környezetre és független Nemzeti Hírközlési Hatóságra van szükségük. A Kormány által ma tárgyalt tervezet azonban jelenlegi állapotában éppen az ellenkező irányban hat.
Budapest, 2003. szeptember 30.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoportja
fidesz.hu