Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan: az elrettentés önvédelmi célokat szolgál

A Koreai-félsziget békéjét csak és kizárólag az elrettentésnek köszönheti - jelentette ki kedden New Yorkban az észak-koreai külügyminiszter-helyettes.


Dátum: 2003-10-01 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:23.945921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cso Szu Hon az ENSZ Közgyűlése előtt elhangzott beszédében kifejtette: a Phenjan az elrettentés eszközét nem azért alkalmazza, mert bárkit is meg akar támadni, hanem önvédelmi célból.

A külügyminiszter-helyettes, akit a dpa német hírügynökség idézett, figyelmeztette az Egyesült Államokat: ne használja fel az észak-koreai atomprogramról kezdett hatoldalú tárgyalásokat arra, hogy "lefegyverezze" az ázsiai országot. Cso Szu Hon hozzátette: Washington magatartása miatt Phenjan "elveszítette minden érdekét és reményét a tárgyalások folytatását illetően".

Phenjan atomfegyverprogramjának újraindítása miatt csaknem egy éve feszült viszonyban áll az Egyesült Államokkal. Washington jelezte: csak akkor hajlandó bármiféle párbeszédet kezdeni Észak-Koreával a kapcsolatok javításáról, ha az felhagy atomprogramjával. A kommunista Korea vezetése viszont azt követeli, hogy előbb az Egyesült Államok kössön vele egy megnemtámadási egyezményt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek