Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerámiatáblákkal jelölik meg a helyileg védett épületeket Móron

Kerámiatáblákkal jelölik meg a Fejér megyei Móron a helyileg védett épületeket, hogy így hívják fel azokra a lakosok és a turisták figyelmét - közölte a helyi városszépítő egyesület elnöke az MTI-vel.


Dátum: 2003-10-01 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:27.042108, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Eddig húsz régi présházon és borospincén helyeztek el táblát. A városban ötvennél is több olyan épület van, amely bár nem műemlék, de a városkép, illetve a település történelme szempontjából kiemelt jelentőséggel bír - mondta Hunorfi István.

A táblákat Korompai Péter keramikus készíti. A táblán a "Móri védett érték" felirat, valamint a város és az egyesület címere látható - tette hozzá a szervezet elnöke.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek