Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közpénzek úszhattak el a brókerügyben

A Fővárosi Bíróság zárolta az Állami Autópálya Kezelő Rt. 4,2 milliárd forintját, mert a gyanú szerint a pénz bűncselekményből származik. Ezzel megdőlni látszik Medgyessy Péter miniszterelnök és Gál J. Zoltán kormányszóvivő álláspontja, miszerint állami cég nem érintett a K&H-ügyben, közpénz pedig nem forgott veszélyben.


Dátum: 2003-10-01 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:29.296363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Zárolta a Fővárosi Bíróság az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. 4,2 milliárd forintját - erősítette meg a Magyar Nemzet információját Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. A kényszerintézkedést az ügyészség kezdeményezte, mert a gyanú szerint a sztrádacéghez a Betonút Rt.-től érkezett a pénz, feltehetőleg szabálytalan körülmények között. A nyomozás során több zár alá vétel történt, ezekről azonban az ügyészségi szóvivő, az eljárás érdekeire hivatkozva, nem kívánt beszámolni. Ezzel kapcsolatban az ORFK korábban úgy tájékoztatott, hogy kilenc gyanúsított esetében vagyonbiztosítást rendeltek el, és előterjesztésük alapján a bíróság dönthet arról, hogy zár alá veszi-e az illetők vagyonát.

- A gyanú szerint elsikkasztott tízmilliárd forintnak a tíz százaléka biztosan megtérül, mert ilyen értéket biztosítottunk már valamilyen szinten - szögezte le akkor Liszka Károly, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság helyettes vezetője. Az ÁAK pénzének zárolása miatt a társaság panaszt nyújt be, mert közpénzt nem szabad lefoglalni - jelentette ki Busch Béla, a cég jogi képviselője. Medgyessy Péter miniszterelnök és Gál J. Zoltán kormányszóvivő korábban többször is úgy nyilatkozott, hogy a brókerbotrányban nem érintett állami cég, az államot nem érheti kár.

A Betonút Rt., valamint az ÁAK a K&H Equities Rt. kiemelt ügyfélkörébe tartozott, s a társaságok által befektetett milliárdokat Kulcsár Attila és társai elsikkasztották. A botrány kirobbanása előtt az ÁAK-nak sikerült kivennie korábban befektetett 16 milliárd forintját a brókercégtől, sőt normál hozamot is kaptak. - A pénz több részletben került az állami cég számlájára, a rendőrség szerint az utolsó, június 23-án érkezett 4,2 milliárd forintot Kulcsár Attila mások számlájáról utalta át az ÁAK-hoz - nyilatkozta Busch.

Emlékezetes: a Nemzeti Autópálya Rt.-től tavaly év végén, feltűnő gyorsasággal utaltak át 13 milliárd forintot az ÁAK-nak. Bodnár Zoltán - aki mindkét autópályacég vezetőségében helyet foglal - állítása szerint nem tudott az ÁAK éves bevételeit meghaladó összeg sorsáról. Őt Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter vizsgálóbiztosnak nevezte ki, feladata az előző ciklus autópálya-építései és a K&H-nál történt szabálytalanságok közötti összefüggések "politikától mentes" ellenőrzése.

A minisztérium vagyonpolitikai főosztályának vezetője, Rotyis József még Bitvai Miklóssal, az ÁAK leváltott vezérigazgatójával - aki jelenleg előzetes letartóztatásban van - június 18-án közösen tartott sajtótájékoztatóján azt bizonygatták, hogy a cég nem érintett a Pannonplast-ügyben. Ezen az eseményen egyébként Bitvai egy hamis szerződéssel akarta tisztázni az ÁAK szerepét. Rotyis József korábban üzleti kapcsolatban volt Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnökkel, ugyanis cégében, a Focus Befektetésminősítő Rt.-ben 2001-ig felügyelőbizottsági tag volt kormányfő. Rotyis pedig a Medgyessy vezette Inter-Európa Bank brókercégénél, az IE-New York Broker Rt.-nél kapott helyet az igazgatóságban.

Medgyessy Péter hétfőn találkozóra hívta a K&H-ügy nyomozását végző hatóságok vezetőit, ahol intenzívebb együttműködést kért a megjelentektől a bűncselekmény mielőbbi felderítése érdekében. A kormányfő szerint erre azért is szükség van, mert a többmilliárdos sikkasztás és pénzmosás közfelháborodást okozott, és a történtek alááshatják a befektetők magyar bankrendszer iránti bizalmát. Medgyessy arra kérte a hatóságokat, hogy tekintet nélkül az érintettek politikai kapcsolatára és helyzetére, tárják fel az ügy hátterét.

Török László - Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek