Meghosszabbított felfüggesztés a K and H Equities-nek
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) legkésőbb 2003. november 15-ig meghosszabbította a K&H Bank brókercége, a K and H Equities Rt. tevékenységének részleges felfüggesztését - közölte a PSZÁF a Magyar Tőkepiacban szerdán.
Dátum: 2003-10-01 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:30.869313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brókercégnek a fenti határidőn belül igazolnia kell a felügyeletnek azt, hogy a vitatott és ezért függő, az ügyfelekkel szemben fennálló kötelezettségek biztosítására a fedezet rendelkezésre áll.
A felfüggesztésről július 31-én hozott felügyeleti határozat hatálya szeptember 30-án lejárt, ennek határidejét hosszabbította most meg a PSZÁF.
A felügyelet korábbi határozata értelmében a brókercég a már meglévő ügyfeleitől csak a derivatív pozíciók lezárására fogadhat el megbízást, illetve transzferkérelmeket teljesíthet. A meglévő ügyfélkör tekintetében a K and H Equities értékpapírok letéti őrzését és azzal kapcsolatos nyilvántartások vezetését, értékpapír-letétkezelést, ügyfélszámla-vezetést, értékpapírszámla-vezetést végezhet.
A brókercég kereskedelmi tevékenysége keretében saját tulajdonú eszközeit kockázatmentes befektetési eszközbe befektetheti.
MTI - fidesz.hu