Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Szentszék a klónozás teljes betiltása mellett

Az emberek klónozásának teljes betiltását szeretné elérni nemzetközi egyezmény révén, ENSZ-keretek között a Szentszék.


Dátum: 2003-10-01 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15296
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:31.869428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Celestino Migliore érsek, a Vatikán ENSZ-megfigyelője szerdán a világszervezet New York-i székhelyén a témával kapcsolatos határozatról tárgyaló bizottság előtt tette közzé és ismertette a Vatikán klónozásellenes álláspontját tartalmazó dokumentumot.

A Kathpress katolikus hírügynökség jelentése szerint Migliore mesterkéltnek nevezte a reproduktív és az úgynevezett terápiás klónozás közötti különbségtételt. A vatikáni diplomata attól tart, hogy ha emberiességi célból megengednék a terápiás klónozást, az szélesre tárná a kaput nemkívánatos fejlemények előtt. Ez esetben ugyanis a kutatóknak elegendő klónozott embrió állna rendelkezésükre ahhoz, hogy titokban emberek reproduktív célú másolásával is megpróbálkozzanak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek