Bírálat a tankönyvtámogatásnak
Az ingyenes tankönyveket a kétgyermekes családokkal fizettették meg, s bár a támogatás differenciálható volt, az iskolák többsége mégis egységesen osztotta szét a pénzeket.
Dátum: 2003-10-01 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:32.749268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Egy törvénymódosítás mindig annyit ér, amennyit a gyakorlatban fel lehet belőle használni. Hiába vezette be a kormány az ingyenes tankönyv-támogatási rendszert, ha az komoly problémákat okozott a gyakorlatban, s alaposan megterhelte az iskolákat - jelentette ki sajtótájékoztatóján Farkasné Pocsai Blanka, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szegedi önkormányzati képviselője.
Farkasné megjegyezte: a támogatás összege a középiskolában és az általános iskolák felső tagozatain egyáltalán nem fedezte a tankönyvek árát. Véleménye szerint a kétgyermekes családokkal fizettették meg a tankönyveket, hiszen sok helyen tőlük vették el az egyébként mindenkinek járó 2 ezer 400 forintot és azzal egészítették ki a rászorulók támogatását.
- "Belőtték" a tankönyvcsomagok árát 8 ezer forintra. Azonban sok esetben ezt úgy csinálta a városvezetés, hogy olcsóbb tankönyveket vett a támogatandók közé, amit az adott iskola nem akart használni, vagy egyes tankönyveket kivettek a tankönyvi körből és oktatási segédeszköznek minősítették - tette hozzá Szőllősi Béla, a Fidesz-frakció vezetőhelyettese.
Garai Szakács László - Délmagyarország