Átverés
"Ha Medgyessy Péter jóhiszemű oldaláról árulkodik is az, hogy vadászat közben nem kérdez rá Nastaséra szoborügyben, az ország Külügyminisztériumának viszont már nem erénye, hanem kifejezetten gyengéje a jóhiszeműség."
Dátum: 2003-10-01 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:33.051011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt héten szinte valamennyi tudósítás, amely a módosított kedvezménytörvény bukaresti aláírásáról szólt, azzal a feszültségterhes hírelemmel indult, hogy Medgyessy Péter egy ideig gondolkozott, lemondja-e romániai útját. Ez a közlés, valamint a kormányfők négyszemközti megbeszélésének elmaradása volt a magyar külügy válaszcsapása arra, hogy Adrian Nastase 2001-ben tett ígérete ellenére nem teljesíti az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. Az egyezményt végül is aláírták (ezt szintén bukaresti diplomáciai győzelemnek könyvelte el a román sajtó), a magyar miniszterelnök minden jót kívánt a román népnek, és a románokra szegezve tekintetét elmondta azóta már híressé vált mondatát: "Elhangzott egy ígéret, s azt be kell tartani", amitől nyilván a teljes román politika súlyos önbecsülési válságba zuhant.
A magyar diplomácia a Kovács-Medgyessy-féle gesztuspolitizálás eredményeként már csak ezekkel a naiv eszközökkel rendelkezik a bukaresti profi mosolygókkal szemben. Több, mint beszédes, hogy a Külügyminisztérium milyen könnyen szaladt bele ebbe a szoborügybe, milyen őszinte meglepetés érte egy olyan kérdésben, amelyben pontosan arra számíthattak volna, ami történt. Ha a magyar Külügyminisztérium a valóságból indul ki, könnyűszerrel tájékozódhatott volna, akár nem hivatalos csatornákon, akár a titkosszolgálatokon keresztül arról, hogy mennyire komoly, vagy mennyire megvalósítható a román ígéret. Ha Medgyessy Péter jóhiszemű oldaláról árulkodik is az, hogy vadászat közben nem kérdez rá Nastaséra szoborügyben, az ország Külügyminisztériumának viszont már nem erénye, hanem kifejezetten gyengéje a jóhiszeműség. Egyszerűen szólva a románok következmények nélkül verték át a magyar diplomáciát és blamálták a magyar kormányfőt, amikor Iliescu és Nastase egy jelentéktelen építészeti bizottsággal mondatta ki a nemet a szobor-visszaállításra. Bárkinek, aki ezek után megbékélési szoborparkról kíván egyezkedni, ajánlható, tekintse meg előbb a kolozsvári román (egykor magyar) opera előtt álló irdatlan Avram Iancu-szobrot.
Nastase Bukarestben úgy vélte, a két ország kapcsolatát azok a kérdések terhelik, amelyeket a jelenlegi magyar ellenzék kreált - például a szoborügy. A fentiek értelmében ez szinte elismerésnek hat. De a pártatlanság jegyében érdemes azt is felidézni, milyen elemi felháborodást váltott ki Bukarestben, amikor a kormánypárti EU-csatlakozási miniszter felvetette, hogy a magyar fél is legyen jelen Románia uniós csatlakozási tárgyalásainál. Ez az ötlet, bár a Külügyminisztérium eltemette, kiinduló pontja lehetne egy reálisabb Bukarest-politikának az EU-n belül. Nem lenne célszerű egy, az unióba felvett Romániától megtudni, tartogat-e még meglepetéseket. Lehet találgatni, vajon a román politika nem azon gondolkozik-e máris (lásd Iliescu kijelentését, miszerint Románia a nemzetiségi politika mintaállma Európában), hogyan fogadtassa el saját status quoját Brüsszelben, ugyanúgy, ahogyan a cseheknek sikerült szinte EU-konformmá tenni a Benes-dekrétumokat? Ha ez így van, a magyar diplomáciának december elsejei koccintások helyett arra kellene stratégiát készítenie, hogy Brüsszel egyértelmű kisebbségjogi elvárásokkal fogadja a román mosolyt.
Panek Sándor - Délmagyarország