Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Arafat mellett a palesztinok

A palesztinok 74 százaléka támogatja Jasszer Arafat palesztin elnököt, s több mint a fele egyetért az intifáda és az öngyilkos merényletek folytatásával - derül ki egy szerdán nyilvánosságra hozott felmérés eredményeiből.


Dátum: 2003-10-01 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:33.687332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megkérdezettek 73,7 százaléka biztosította támogatásáról Arafatot, közülük 41,6 százalék erőteljesen, 32,1 százalék mérsékeltebben - ez tűnik ki a palesztin közvélemény-kutató központ felméréséből.

A válaszadók 20,9 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja a palesztin elnököt, 5,4 százalékuk nem nyilvánított véleményt. A felmérés szerint 58,7 százalék volt azok aránya, akik úgy vélekedtek, hogy Arafat helyett jelenleg egyetlen más palesztin vezető sem lenne képes békemegállapodást aláírni Izraellel. Ebben a kérdésben a válaszadók 16,5 százaléka vallott ellentétes véleményt, 24,8 százalékuk nem nyilatkozott.

A palesztinok 56,3 százaléka helyesli az intifáda folytatását, 30,9 százaléka szerint le kellene állítani azt, míg 12,8 százalékuk nem nyilvánított véleményt a témával kapcsolatban.

Az öngyilkos merényletek folytatására vonatkozó kérdésre a 645 megkérdezett 54,9 százaléka egyetértően, 27,2 százalék elutasítóan foglalt állást, 17,9 százalékuk nem tudott vagy nem akart válaszolni - ismertette a közvélemény-kutatás eredményeit az AFP francia hírügynökség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek