Egyre népszerűtlenebb a kormányzó baloldal
A kormányzó baloldal népszerűsége vészesen csökken, a jobboldali ellenzék eközben erősen tör fölfelé. Ez utóbbi fölényesen győzne, ha ma tartanák a választásokat. A helyszín Németország.
Dátum: 2003-10-01 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:33.995687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gerhard Schröder kancellár néhány napon belül másodszor helyezte kilátásba lemondását arra az esetre, ha pártján és az egész német politikai eliten nem tudja keresztülverni hosszú távú megszorító intézkedésekben bővelkedő gazdasági reformelképzeléseit.
Alighogy elmondta drámai hangú beszédét, nyilvánosságra kerültek a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok és ezek szerint minden második német polgár, a kereszténydemokrata-keresztényszocialista jobboldalra voksolna, ha most hirtelen választásokra kerülne sor. A szociáldemokraták népszerűsége 27 százalékos mélypontra zuhant.
Tapasztalván az egyre mélyülő és haragosabb hangvételű vitákat és a Schröder személye elleni kirohanásokat, annak saját pártján, a Szociáldemokrata Párton belül, némely ottani elemző nem tartja kizártnak, hogy kormányválság tör ki és annak megoldása az lesz, hogy koalícióra lépnek egymással a szocdemek és a kereszténydemokraták, más szóval nagykoalíció alakulna Németországban.
Krónika hírszolgálat