November elején indulhat a kirkuki olajexport
Az észak-iraki Kirkuk olajmezőiről a törökországi Ceyhanba tartó vezetéken valószínűleg november elejétől indulhat meg újra az export - mondta a szövetséges erők ideiglenes hatóságának (CPA) egyik illetékese.
Dátum: 2003-10-01 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:35.514639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az exportvezetéket, amely Kirkukból szállít nyersolajat Törökország földközi-tengeri kikötőjéig, szabotázs miatt augusztus közepén lezárták, nem sokkal azután, hogy öt hónap szünet után ismét megindult a szállítás.
A vezeték kijavításának tervei október közepére készülnek el. A Kirkuk-Ceyhan vezeték a háború előtt napi 700 ezer hordós kapacitáson szállított olajat. Márciusban a háború miatt lezárták, augusztus 13-án nyitották meg, de két nap múlva robbantás miatt ismét le kellett zárni.
Az északi exportút felújítása nélkül még az év végére sem éri el az iraki olajszállítás a háború előttinek a kétharmadát, amint az amerikai iraki hatóság reméli, illetve tervezte korábban.
Irak alternatív útvonalat is keres a kirkuki olaj exportjának, ami az eladások felújítását tenné lehetővé hamarosan. A nyilatkozó illetékes részleteket azonban nem közölt.
Az Egyesült Államok vezette adminisztráció becslése szerint Irak nyersolajtermelése az utóbbi egy hét-tíz nap átlagában elérte a napi 1,9 millió hordót. Irak a háború előtt napi 2,8 millió hordó olajat termelt. Az export napi 1-1,2 millió hordó között van.
MTI - fidesz.hu