Orbán Viktor: a Fidesz együttműködik a Lungo Drommal
A Fidesz és a Lungo Drom megállapodás-tervezete 98 százalékban készen van - közölte Orbán Viktor pártelnök szerdán Budapesten újságírókkal, hozzátéve: szeretné, ha azt a Lungo Drom hét végi rendezvényén aláírnák.
Dátum: 2003-10-01 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:36.785142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra a kérdésre, hogy lesz-e a Fidesz európai parlamenti listáján lungo dromos képviselőjelölt, Orbán Viktor azt válaszolta: fontosnak tartja a magyarországi cigányok európai parlamenti képviseletét.
Mint mondta, szó van arról, hogy a listán helyet kapjon egy több nyelvet beszélő, a cigányság érdekeit megjeleníteni képes személyiség, de arról nincs szó, hogy ezt a személyt a Lungo Drom delegálja. Hangsúlyozta, hogy a képviselőjelölt kiválasztásában fontos szerepe van a Lungo Drommal való egyetértésnek.
Orbán Viktor közölte, hogy március második felében tartják a Fidesz szövetséggé alakulásának folyamatát lezáró kongresszust, ahol ezzel kapcsolatban egy dokumentumot is szeretnének elfogadni.
Arra a felvetésre, hogy a Fideszt sokan programhiánnyal vádolják, Orbán Viktor leszögezte, hogy kormányra kerülésük esetén "nem akarnak mást tenni, mint korábban, csak azt jobban".
"Olyan programot nem érdemes várni, amely meglepetést okozna" - mondta, hozzátéve, hogy kormányzásuk idején körvonalazódott a markáns polgári néppárti irány.
Kitért arra, hogy a szövetséggé alakulás májusi kongresszusán elfogadott alapító levélben lefektették a következő 20-30 év néppárti politikájának alapját, amely "credónak is tekinthető".
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a tagozatok közül már csak a munkástagozat megalakítása van hátra. Orbán Viktor ezt "nehéz ügynek" nevezte, mert - mint mondta - nincsenek igazi munkásemberek a közéletben, a szociáldemokrata kultúrát pedig "kiirtották" a II. világháború után, és az 1990 után sem alakult újra.
MTI - fidesz.hu