Werber-Jugend - 1.
A fidesz.hu birtokába jutott egy Köztársaság téri hangfelvétel, mely a Ron Werber-féle kampánystábhoz beérkezett lakossági telefonbeszélgetéseket rögzít. A szocialistákhoz közel álló informátorunk szerint a stáb minden nap jelentéseket volt kénytelen írni a rögzített beszélgetésekből. Az is előfordult, hogy miután egy betelefonáló a szocialistáknak nem tetsző véleményt közölt, visszahívták és megfenyegették. Ezt nevezi Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója sikeres kampánynak.
Dátum: 2003-10-01 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:37.109367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alábbiakban részleteket közlünk egy rögzített beszélgetésből, amelyet a szocialisták vadlibás kékcédulája kapcsán folytatott egy betelefonáló és a Werber-jugend igazmondó kampányembere.
Az igazmondó kampányember:
Betelefonáló: Meg tudná nekem mondani, hogy mennyi külföldi működőtőke jött be az országba az elmúlt egy évben?
Az igazmondó kampányember: Nem, sajnos nem tudom megmondani.
Betelefonáló: És hány ember vesztette el a munkahelyét a gyárbezárások következtében?
Az igazmondó kampányember: Ő... Kevesebb, mint amennyi kapott.
Betelefonáló: De azt tudja, hogy hol kapott?
Az igazmondó kampányember: Hát, ő... valóban, területi megoszlása az sajátos... De ami a füzetbe le van írva, az igaz, a KSH adataira alapozott.
Betelefonáló: Nem, én úgy értem, hogy a versenyszférában 11300 fő vesztette el a munkahelyét, és bár tényleg 39 ezren kaptak munkahelyet, de ez mind a közigazgatásban, tehát én nem tartom valószínűnek, hogy azok helyezkedtek ott el, akik a versenyszférában. Ön szerint?
Az igazmondó kampányember: Elképzelhető, hogy nem, bár a szükség az nagy úr.
Betelefonáló: Mennyivel növelte az államadósságot a Medgyessy-kormány az elmúlt másfél évben? Ebben tud nekem segíteni?
Az igazmondó kampányember: Nem, sajnos nem tudom százalékosan megmondani.
Betelefonáló: Összegre?
Az igazmondó kampányember: Pfff... 200 milliárd?
Betelefonáló: Kettőezer milliárd.
Az igazmondó kampányember: Ja, jó, bocs, phhh...
Betelefonáló: És azt meg tudná nekem mondani, hogy miért szűnt meg a 0 százalékos adókulcs?
Az igazmondó kampányember: Igen, mivel az Európai Unióba belépés következtében kötelezően meg kellett szüntetni.
Betelefonáló: És mennyi az Európai Unióban a legmagasabb adókulcs?
Az igazmondó kampányember: Ezt nem tudom.
Betelefonáló: 23 százalék?
Az igazmondó kampányember: Nem tudom.
Betelefonáló: És miért nem csökkentettük le a 25 százalékot 23-ra, ha már a 0 százalékost viszont megszüntettük?
Az igazmondó kampányember: Nem tudom, asszonyom, bizonyára gazdasági megfontolásai voltak a dolognak.
Betelefonáló: Még egy olyan kérdésem volna, hogy tud-e nekem olyan nyereséget mondani, amely adómentes?
Az igazmondó kampányember: Nem.
Betelefonáló: A részvények árfolyamnyeresége. Ön szerint ez a kisnyugdíjasoknak és a létminimumon élőknek hoz hasznot, vagy pedig a Medgyessy-Gyurcsány-féle nagytőkéseknek? Ön szerint a részvények árfolyamnyereségének adóeltörlése melyiknek jó?
Az igazmondó kampányember: Hát, valóban nem a kisembereknek.
Betelefonáló: Nagyon szépen köszönöm. Viszont hallásra!
Az igazmondó kampányember: Viszont hallásra!