Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Kávéházi randevú" Paks-ügyben

A vizsgálóbizottság mai ülésén tovább folyt az érthetetlen titkolózás és a mellébeszélés Paks ügyében. Az atomerőmű vezetői továbbra is semmibe veszik az Alkotmány 21. paragrafus 3. bekezdésében foglalt adatszolgáltatási kötelezettségüket, s ezért az eredményességet egy cseppet sem segítő mai összejövetel leginkább egy kávéházi randevú benyomását keltette. Mindez rendkívül méltatlan a Magyar Köztársaság Országyűléséhez, egyben pedig rávilágít arra, hogy Európa második legsúlyosabb üzemzavara kapcsán hogyan rendítette meg a titkolózás, a félretájékoztatás a nukleáris biztonságba vetett közbizalmat a Kárpát-medencében - írja közleményében Koltai tamás országgyűlési képviselő.


Dátum: 2003-10-01 17:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:39.901595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizsgálóbizottság mai ülésén tovább folyt az érthetetlen titkolózás és a mellébeszélés Paks ügyében. Az atomerőmű vezetői továbbra is semmibe veszik az Alkotmány 21. paragrafus 3. bekezdésében foglalt adatszolgáltatási kötelezettségüket, s ezért az eredményességet egy cseppet sem segítő mai összejövetel leginkább egy kávéházi randevú benyomását keltette. Mindez rendkívül méltatlan a Magyar Köztársaság Országyűléséhez, egyben pedig rávilágít arra, hogy Európa második legsúlyosabb üzemzavara kapcsán hogyan rendítette meg a titkolózás, a félretájékoztatás a nukleáris biztonságba vetett közbizalmat a Kárpát-medencében.

A mai bizottsági ülés egy dologra alkalmas volt: lelepleződött az a hozzáállás és mentalitás, amely vélhetőleg szerepet játszhatott a súlyos üzemzavar kialakulásában, a bekövetkező több tízmilliárd forintos kárban és a rendkívüli energia-áremelésben. Hiszen Kocsis István vezérigazgató maga nyilatkozta azt a mai nap során, hogy az üzemzavarhoz vezető tisztítási eljárásnak nem volt alternatívája. Pedig egy nukleáris üzem vezetőjeként tudnia kellene, hogy egy nukleáris üzemzavarnak csakis alternatívája létezik.

Kérjük a szocialistákat, hogy - kapcsolatrendszerüket igénybe véve - segítsenek véget vetni a titkolózásnak Pakson. A vizsgálóbizottság általuk korlátok közé szorított 60 napos működési idejéből több mint két hét már így is eltelt, ennek ellenére azonban még egy lépést sem sikerült tennünk a nukleáris biztonság helyreállítása és az emberek aggodalmának csökkentése érdekében.

Budapest, 2003. október 1.

Koltai Tamás

országgyűlési képviselő

a paksi vizsgálóbizottság elnöke

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek