Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magda Sándor nem tűri az ellenvéleményt

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szerdai ülésén Magda Sándor, a testület szocialista elnöke megakadályozta, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megbízott elnökének beszámolójával kapcsolatban kérdéseket lehessen feltenni. A Fidesz közleményben tiltakozik emiatt és az antidemokratikus eljárás okaira magyarázatot vár.


Dátum: 2003-10-01 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15323
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:40.220386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Mezőgazdasági Kabinetje megdöbbentőnek tartja Szőke Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megbízott elnökének mai beszámolóját. A Mezőgazdasági Bizottság mai ülésén az országgyűlési képviselői jogokat súlyosan korlátozta Magda Sándor, a bizottság elnöke, amikor is a beszámolóval kapcsolatban nem lehetett kérdéseket feltenni, illetve vitát kezdeményezni. Határozott álláspontunk, hogy ezzel a lépéssel a magyar gazdák érdekei is csorbultak, hiszen a beszámoló egyoldalúsága miatt az MVH működését illetően érdemi információt és tájékoztatást nem kaptak a képviselők.

Így a Fidesznek nem állt módjában kifejteni azon véleményét sem, mely szerint az MVH indokolatlan központosítást hajt végre és leépíti az egyébként kiemelkedő fontosságú falugazdászi hálózatot.

Választ várunk Németh Imre, földművelésügyi miniszter úrtól arra a kérdésre: vajon ő adott utasítást arra vonatkozóan, hogy a beszámoló kapcsán meg kell akadályozni az ellenzéki képviselők kérdéseit, nehogy a hivatal esetleges hiányosságai napvilágot lássanak? Vagy csupán a hivatal vezetője érkezett a meghallgatásra kínosan felkészületlenül és a kellemetlen helyzetet elkerülendő akadályozta meg a bizottsági elnöke az érdemi vitát?

Kékkői Zoltán

Mezőgazdasági kabinet

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

2003. október 1.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek