Az aradi Szabadság-szobor története kötetben
Az 1925-ben lebontott aradi Szabadság-szobor történetét kíséri nyomon Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész most megjelent kötete, amelyet szerdán mutattak be Budapesten.
Dátum: 2003-10-02 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:46.244769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerző elmondta, hogy eredetileg október 6-ra, a szobor tervezett újraavatásának időpontjára időzítették a kolozsvári Gloria Kiadó által gondozott kötet közreadását, és sajnálatának adott hangot, hogy az aradi vértanúk kivégzésének évfordulójára az emlékmű visszaállítása nem történhet meg.
"Fájdalom, nyitott seb" - e két szóval jellemezte a kialakult helyzetet, s hangsúlyozta: fontos számukra a hely és a szobor is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az aradi Szabadság-szobor a Kárpát-medencében felállított 1848-as emlékművek közül a leghatalmasabb, hiszen az 1890-re elkészült szobor-együttes csaknem 12 méter magas volt.
A felállítást 25 éven át tartó gyűjtés előzte meg. A szobor 110 ezer forintba került, s a megvalósításhoz nemcsak magyarok, hanem románok, örmények, zsidók, szerbek is adakoztak - ismertette.
Közlése szerint a szobor elkészítésére eredetileg Huszár Adolf kapott pályázat alapján megbízást, ő azonban 1885-ben meghalt. A munkát Zala György vette át, aki magyaros jellegűvé alakította át az eredetileg görögös, antik jegyeket viselő emlékmű terveit.
Az alkotás központi alakjában álló, koszorút tartó Hungária hasonlít a New York-i Szabadság-szobor nőalakjára, amit a szobrász akkori amerikai látogatása magyaráz.
Murádin Jenő elmondta, hogy a szobrot, amelynek központi alakját a 13 aradi vértanú domborműve vette körül, 1921-ben "bedeszkázták", majd 1925-ben kormányrendelettel lebontatták.
A magyar állam 1955-ben ígéretet kapott az emlékmű újbóli felállítására, de a szobor végül az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése nyomán egészen 1965-ig szemétdombon hevert, akkor "behúzták" az aradi vár sáncaiba - tette hozzá.
Ismertetése szerint 1999-ben Dávid Ibolya akkori igazságügy-miniszter szorgalmazására a szobor kikerült a várból és azt a minorita rendház udvarán helyezték el, s azóta az emlékművet a magyar állam tetemes hozzájárulásával restaurálták.
A szerző úgy vélte, hogy a felmagasodó női figura a koszorúval nem is annyira a szabadságharc emlékműve, mint inkább "a feltörekvő polgári Magyarország szimbóluma", ez magyarázhatja a "nekifeszülést" a románság részéről.
A művészettörténész elmondta: nem hivatalosan azt hallotta, hogy a szobor kiadatása is szóba került.
Véleménye szerint a köztéri szobrokat illetően nem csak a tényleges művészeti értéket kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy lebontásukkal, elpusztításukkal "üresség maradt a lelkekben".
Mint jelezte, el sem tudja képzelni, milyen emlékművet lehetne a szobor mellett elhelyezni. Ezzel arra a romániai elképzelésre utalt, amely szerint az alkotást egy szoborparkban helyeznék el.
MTI - fidesz.hu