Plakátháború Észak-Békésben
Vígh Ilona elmondása szerint rendszeresen és szisztematikusan megrongálják, illetve leszaggatják a választási plakátjait; Szeghalom térségének Fidesz-MDF-képviselőjelöltje békéscsabai sajtótájékoztatóján, pénteken - fényképfelvételeket bemutatva - közölte: rendszerint a szocialista párt aktivistái ragasztják le a plakátjait.
Dátum: 2002-03-29 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1420
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:23:58.534193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes országgyűlési képviselő jelezte, a plakátháború március közepére annyira elfajult, hogy immár fizikai erőszakra is sor került. Közreadott egy orvosi látleletet, amely arról tanúskodik, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett egy személy, akit ököllel arcul ütöttek, amikor Szeghalmon levett egy fideszes plakátra ragasztott MSZP-plakátot. Az érintett feljelentést tett a helyi rendőrkapitányságon.
Babák Mihály fideszes honatya, Szarvas polgármestere más témáról szólva úgy fogalmazott, hogy a kormányprogramot szinte Békés megyére írták, és ebben jelentős szerepet játszottak a megye fideszes képviselői.
A nettó keresetek tervezett megkétszerezésével kapcsolatban elmondta, a megyében alacsonyak a bérek, és az emelés fokozottan segítheti a térség felzárkózását. Hasonlóan vélekedett a család- és lakástámogatási rendszerről is, hiszen - mint mondta - csökken a megye lélekszáma, az otthonteremtés megkönnyítése azonban megállíthatja az elvándorlást.
Az értékálló nyugdíjak megteremtését érintve kiemelte, hogy a megyében, a korábbi alacsony munkabérek miatt alacsony a nyugdíj is, de ezen is segíthet a kormány törekvése.
Babák Mihály hangsúlyozta: a megye fideszes képviselői folyamatosan lobbiznak a tárcáknál azért, hogy Békés megye minél hamarabb felzárkózzon az ország fejlettebb régióihoz, és ezt a munkát szeretnék a választók bizalmát elnyerve a jövőben is folytatni.
A politikus arra számít, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt és az MDF választási szövetsége mind a 7 egyéni képviselői mandátumot elnyeri Békésben, sőt további 2-3 jelölt a listákról is bejuthat a parlamentbe.