Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Népi építészet az uniós csatlakozás küszöbén

Az uniós csatlakozás küszöbén különösen fontos tanulmányozni népi építészetünk emlékeit - hangzott el a népi építészetről rendezett nemzetközi konferencia megnyitóján, csütörtökön Hódmezővásárhelyen.


Dátum: 2003-10-02 12:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:50.003268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Vásárhelyen nincsenek kőváraink, nincsenek kastélyaink, de vannak népi építészeti emlékeink, melyeket összefogással meg tudunk őrizni" - mondta köszöntőjében Almási István alpolgármester, hozzátéve, Hódmezővásárhely mindig a hagyomány és a haladás összekapcsolódásának színtere volt.

Sisa Béla, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal programigazgatója, a tanácskozás egyik szervezője elmondta: a népi műemlékvédelem feladata az emlékek helyben való megőrzése.

Hódmezővásárhelyt - egyebek között - azért választották a háromnapos konferencia helyszínéül, mert itt van a legtöbb, teljesen helyreállított népi műemlék - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint az eszmecsere több mint száz résztvevője előadásokat hallgat meg például a világörökség listájára felvenni javasolt tájházakról, a kulturális örökség táji tagozódásáról, a svájci kantonok hagyományos népi építészeti kultúrájáról, és arról, miként hatottak egymásra Kárpátalja egyes népcsoportjai.

A tanácskozásra Oroszországból, a Mari Köztársaságból, Szlovákiából, Ausztriából és Németországból érkeztek külföldi előadók.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek