Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol a szociális fordulat?

Szándékos ködösítésre vagy a sokat emlegetett kommunikációs problémára vezethető vissza, hogy más számokat ismertetett a jövő évi jövedelmi kilátásokkal kapcsolatban a pénzügyminiszter és a tárca politikai államtitkára - mondta a Népszabadságnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.


Dátum: 2003-10-02 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:50.612461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakszervezeti vezető a 2004-es költségvetés tervezetéről elmondta, hogy a szakminiszter tájékoztatása szerint jövőre nem lesz reálbéremelés, hiszen a kormány bruttó hatszázalékos bérnövelésre tett javaslatot hatszázalékos inflációs várakozás mellett. Ezzel szemben Veres János államtitkár nyolcszázalékos bérnövekedést és 5,5 százalékos inflációt ígért. Az érdekvédő szerint a sarokszámok is azt jelzik, hogy nem következik be a kormány által ígért szociális fordulat - legalábbis a széles társadalmi rétegek, különösen a fizikai dolgozók számára. Mint mondta: a 3,8 százalékos, GDP-arányos költségvetési hiányt a kormány meghatározta, és úgy tűnik, az egész költségvetés arra épül, hogy ez így teljesüljön.

A szakszervezetek továbbra is azt követelik, hogy 2004-ben a gazdasági növekedéssel megegyező mértékkel, 3,5 százalékkal növekedjenek a reálbérek - mondta a lapnak egybehangzóan Palkovics és Hanti Erzsébet, az MSZOSZ ügyvivője. Hanti - számításaikra hivatkozva - kifejtette: ha a kormány hajlandó lenne további adókönnyítésekre, alacsonyabb béremeléssel is elérhető ugyanaz a reálbér-növekedés. Utalt arra: az Országos Érdekegyeztető Tanács legutóbbi ülésén is világossá vált, hogy a pénzügyi kormányzat nem kíván elmozdulni esetleges további könnyítések, például adókedvezmények felé.

K. J. E. - Népszabadság

Kapcsolódó elemek