Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem léphetnénk előbbre?

Rossz lesz nekünk, választóknak (meg a majdani választóknak), ha az a bizonyos szlogen, hogy "Több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak!" megmarad az óhaj szintjén. Rossz lesz nekünk, mert ha most összefognak az önkormányzatok, és tényleg bezárják a hivatalaikat vagy lassítják az ügyintézést (ha az egyáltalán még tovább lassítható), egy ország ügyfélköre szentségel majd kórusban.


Dátum: 2003-10-02 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:51.986399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rossz lesz nekünk, választóknak, ha marad a mostani helyzet, és nem kapják meg az önkormányzatok azt a legalább 50 milliárdos (és nem 15 milliárdos, amennyit a tárcavezető aszszony talált még a büdzsében), mások szerint 250 milliárdos többletet a költségvetésből, amellyel csupán szinten tarthatnák magukat, de nem léphetnének előbbre. Lebeg tehát a "porban", kerül-e szilárd burkolat a göröngyös útra a belvárosban (külvárosban, faluban és mindenütt), becsuknak, összevonnak, karcsúsítanak, létszámleépítenek vagy sem iskolákat, intézményeket, omladoznak-e tovább a kultúrházak falai, avagy és végül: nem kapcsolják-e ki az áramot valamikor, mert az önkormányzat még a villanyszámlát sem tudja kifizetni az áramdíj megnövekedett áfája miatt.

Tizenhárom évvel a rendszerváltás után jó lenne valamit tényleg komolyan venni, és az önkormányzatiságot tartalommal kitölteni. Hogy az legyen, ami a neve: önmagát kormányozhassa egy település. Legyen hozzá elegendő forrása és ne vonja el azt az állam, hogy majd kedvére — és szűk marokkal — ossza újra. Ne kelljen újra és újra pályázatokat benyújtani a puszta létre az önhikiseknek — mert már a kifejezés is elborzasztó: "önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került" —, el kellene végre engedni a kezüket, s megteremteni az önkormányzatbarát környezetet — magunknak, azaz mindannyiunknak!

Jó lenne, ha az önkormányzati tapasztalattal bíró honatyák, honanyák végre elindítanának valamit a törvényhozás gépezetében!

László Erzsébet - Békés Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek