A hatékony munka a cél
Szőllősi Bélát, a szegedi közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetőhelyettesét választották meg minap a Fidesz önkormányzati tagozatának Csongrád megyei területi választmányi elnökévé.
Dátum: 2003-10-02 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15359
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:52.963271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csongrád megyében nyolcvannyolc fővel alakult meg a Fidesz önkormányzati tagozatának területi választmánya.
- A tagozat jelenlegi és volt önkormányzati képviselőkből, valamint külsős bizottsági tagokból áll. A települési képviselők mellett Csongrád megyei önkormányzati képviselők is tagjai lettek a testületnek - mondta Szőllősi Béla, a választmány elnöke.
A tagozat megalakításával kettős célja volt a Fidesznek: egyrészt az önkormányzatok közötti belső információáramlás segítése, másrészt a parlamenti frakció támogatása országos horderejű, önkormányzati tárgyú kérdésekben.
- A szeptember 16-i választmányi ülésen a tagok négy alelnököt is választottak. Nagy Sándor kisteleki és Farkas Jánosné magyarcsanádi polgármester mellett Papp Gabriella csongrádi és Rébeli-Szabó Tamás szentesi megyei önkormányzati képviselő került be az elnökségbe. Az országos választmányt pedig Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere képviseli a testületben - tette hozzá a választmány elnöke.
Szőllősi Béla elmondta: a Csongrád megyei tagozat feladatait az országos elnökség határozza meg. - Egy-egy szakterülettel bízzák majd meg a megyéket.
De nem csupán az országos feladatok megoldása fontos. A helyben tapasztalt problémákra is igyekszünk minél gyorsabban reagálni, s adott esetben, ha azt országos hatáskörben kell megoldani, felterjesztjük az országos választmány elé. Bízunk abban, hogy mind a megyei, mind az országos választmánnyal hatékonyan tudunk együtt dolgozni - hangsúlyozta Szőllősi Béla.
Garai Szakács László - Délmagyarország