Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Medgyessy-kormányt nem érdekli a környezet védelme

A Medgyessy-kormány 2004. évi költségvetési tervezete minden elemében cáfolja a környezetvédelmi és vízügyi tárca vezetőjének eddig hangoztatott koncepcióját. Ugyanis a minisztérium teljes jövő évi költségvetése 15 százalékkal kevesebb, mint az idei évi. A helyzetet súlyosbítja, hogy a 99,3 milliárd forint költségvetési keretbe beszámították a mintegy 10 milliárd forintnyi tárca-bevételt is - mutatott rá a Fidesz Környezetvédelmi Kabinetjének vezetője közleményben.


Dátum: 2003-10-02 16:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15372
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:56.796542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Medgyessy-kormány 2004. évi költségvetési tervezete minden elemében cáfolja a környezetvédelmi és vízügyi tárca vezetőjének eddig hangoztatott koncepcióját. Ugyanis a minisztérium teljes jövő évi költségvetése 15 százalékkal kevesebb, mint az idei évi. A helyzetet súlyosbítja, hogy a 99,3 milliárd forint költségvetési keretbe beszámították a mintegy 10 milliárd forintnyi tárca-bevételt is. Mindehhez képest illuzórikusnak tekinthető az a miniszteri nyilatkozat, hogy az egyébként eszköztelenné vált környezetvédelem húzó ágazat lehetne európai uniós csatlakozásunkat követően.

A számok tükrében látható, hogy a helyzet súlyosabb, mint ahogy a költségvetési tervezetben azt a kormány bevallja. Ezzel a költségvetéssel a Medgyessy-kormány a környezetvédelmet és a vízügyet a gazdasági és társadalmi élet perifériájára szorította. A benyújtott költségvetés megfosztja a környezetvédelmet attól, hogy végrehajtsa azokat a szükséges fejlesztéseket, amelyek nélkül nem lesznek elérhetők az európai uniós támogatások.

A kormány cinizmusára jellemző, hogy úgy akarja tovább sarcolni a magyar állampolgárokat, hogy a környezetvédelemre hivatkozik. A "fenntartható fejlődés" elvére hivatkozva két új adóformát, a környezetterhelési díjat és az energiaadót kívánja bevezetni.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport Környezetvédelmi Kabinetje kezdettől fogva elutasította, hogy a környezetvédelmére hivatkozással további adót, terheket rójanak ki az állampolgárokra. Az új adóformák bevezetésénél nem készültek hatástanulmányok, nem mérték fel pontosan, hogyan érinti a polgárokat a környezetvédelemmel kapcsolatos újabb teherviselés. Hiányzik, hogy az új adófajták bármilyen előnyt jelentenek-e a polgárok számára. Példaként megemlíthető, hogy a vízterhelési díj kivetése miatt a szennyvíz után fizetendő díjak drasztikusan emelkednek. Ez vidéken 10-12 százalékos, a fővárosban 20-22 százalékos csatornadíj növekedést jelent.

Súlyosan sérti a két új adó bevezetése a "szennyező fizet" alapelvet is. A befizetett adókat az adóhatóság gyűjti be, tehát a Pénzügyminisztérium bevételét növeli. Ebből az összegből nem a környezet állapotát javítják, a befolyt pénzek kizárólag a költségvetés lyukait foltozzák. Ez a gyakorlat kifejezetten szembehelyezkedik az Európai Unióban meghonosított ökoadó rendszerrel, amely a környezetvédelmet úgy szolgálja, hogy a gazdálkodási szféra számára is előnyökkel jár és a lakosságot a "zöld gondolat" mellé állítja.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport Környezetvédelmi Kabinetje elutasítja, felháborítónak tartja, hogy a "fenntartható fejlődés" elvével visszaélve a Medgyessy-kormány csak újabb lakossági sarcot akar kivetni.

Budapest, 2003. október 02.

Dr. Turi-Kovács Béla

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Környezetvédelmi Kabinet vezetője

Kapcsolódó elemek