Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány a gyermekeket sem kíméli

A gyerekeknek akkor jó, ha a családok jobban élnek, a családok azonban rosszabbul fognak élni jövőre - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-nek csütörtökön.


Dátum: 2003-10-02 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:57.108287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha "a költségvetés így marad", a családok, az emberek, sajnos, rosszabbul fognak élni jövőre. A szocialisták jelentősen emelik a gáz, az áram, a távfűtés, az utazás és az élelmiszerek áfáját. A kormány költségvetés-tervezete ezek miatt "a gyermekeket sem kíméli" - fejtette ki a Fidesz-frakció szóvivője.

Az ellenzéki politikus Gyurcsány Ferenc közlésére reagált. A gyermek-, ifjúsági és sportminiszter elmondta: az államháztartás központi költségvetési, önkormányzati és elkülönített állami alapjait képező pénzből, mintegy 6600 milliárd forintból minden ötödik forint jut el a 18 év alatti korosztályhoz.

"Gyermekeink intézményeit leépítik, az óvónők, a tanítónők, a tanárok 6 százalékát el kell bocsátani, tehát gyerekeink elvesztik pedagógusaik egy részét: ez a tény sem a gyerekek érdekét szolgálja" - jelentette ki Halász János.

Mint hozzáfűzte, megszüntették az iskolatej-programot, holott a gyerekek érdekét az szolgálná, ha az is megmarad, és amellett megjelennek a növekvő támogatások is a gyermekétkeztetésben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek