Három székház közül választ a Fidesz
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Elnöksége mai ülésén megtárgyalta az Ernst&Young Tanácsadó Kft. által készített szakértői jelentést, amelyben a Szövetség új székházára beadott pályázatokat összegezte. A jelentésben szereplő tizenegy ajánlat közül az elnökség három, két VIII. és egy V. kerületi ingatlant választott ki, amelynek képviselőivel a jövő héten részletes tárgyalásokat folytat a bérleti szerződés megkötése céljából.
Dátum: 2003-10-02 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:58.027530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országos Elnöksége mai ülésén megtárgyalta az Ernst&Young Tanácsadó Kft. által készített szakértői jelentést, amelyben a Szövetség új székházára beadott pályázatokat összegezte.
A jelentésben szereplő tizenegy ajánlat közül az elnökség három, két VIII. és egy V. kerületi ingatlant választott ki, amelynek képviselőivel a jövő héten részletes tárgyalásokat folytat a bérleti szerződés megkötése céljából.
A tárgyalások eredményes lezárultát követően nyílik lehetőség a győztes ajánlattevővel a szerződés megkötésére.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országos Elnöksége
2003. október 2.