Török-amerikai megállapodás iraki kurd táborokfelszámolásáról
Törökország és az Egyesült Államok megállapodott abban, hogy felszámolják az Észak-Irakban menedéket kereső kurd szélsőségesek táborait. Az erre vonatkozó közös akciótervet csütörtökön ismertették az Ankarában megtartott török-amerikai megbeszélések után.
Dátum: 2003-10-02 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15377
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:58.331931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megegyeztünk abban, hogy az Egyesült Államok felszámolja a Kurdisztáni Szabadság és Demokrácia Kongresszusa (KADEK) névre átkeresztelt Kurd Munkapárt (PKK) táborait Észak-Irakban - mondta a török külügyminisztérium egyik tisztviselője. Nabi Sensoy hozzátette: az akciótervben nem zárták ki, hogy akár katonai erőt is alkalmaznak a kurd szélsőségesekkel szemben.
Cofer Black amerikai külügyi illetékes a sajtóértekezleten kijelentette: "Az Egyesült Államok a KADEK-et egyértelműen terrorista szervezetnek minősítette, amelynek semmi keresnivalója Irakban".
Törökország már korábban felszólította Washingtont, hogy tegyen lépéseket a szélsőségesekkel szemben. A felhívás olyan időpontban hangzott el, amikor Törökország arra készül, hogy a parlamenttől felhatalmazást kérjen békefenntartó alakulatok küldéséhez Irakba.
Tayyip Erdogan török kormányfő felszólította a parlamentet, hogy mielőbb szavazzon a kérdésről. Az Egyesült Államok mintegy 10 000 fős török békefenntartó kontingens kiállítását kérte Ankarától, a török kormány azonban mindaddig nem volt hajlandó választ adni a kérésre, amíg az amerikaiak kötelezettséget nem vállalnak az észak-iraki kurd fegyveresek táborainak felszámolására.
A török-amerikai megegyezés létrejöttét követően az ankarai parlament napokon belül szavazhat a békefenntartó katonai egységről.
MTI - fidesz.hu