Medgyessyék túlszeretik Budapestet: Demszky a főváros és a BKV csődjétől tart
A főpolgármester a BKV székházában tartott délutáni rendkívüli tájékoztatóján a fővárost sújtó szabályozások módosítására kérte az MSZP és az SZDSZ országgyűlési képviselőit. Hangoztatta, hogy a főváros összeomlása nem állhat érdekében sem a koalíciónak, sem az országnak.
Dátum: 2003-10-02 18:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:52:58.958339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky Gábor szerint főváros-ellenes megszorítások, köztük az illetékbevétel-elvonás megszüntetésével, a jövő évi költségvetés tervezetének módosításával, ennek részeként a tömegközlekedési normatíva bevezetésével kerülhető csak el a BKV csődhelyzete, illetve a főváros pénzügyi összeomlása.
Demszky Gábor úgy vélte, hogy a BKV helyzetének rendezéséhez elengedhetetlen az állami normatíva, a hitelfelvétel és egy maximum 30 százalékos tarifaemelés. Hozzátette, hogy a főváros jövőre nem tudja támogatni a BKV-t.
A 4-es metrót is veszélyezteti a szocialista-szabad demokrata kormány
Leszögezte: a céget érintő már megkezdett nagyberuházások folytatása, a 2-es metró felújítása, a nagykörúti villamosvásárlás és a 4-es metróval kapcsolatos fővárosi szerződéses kötelezettségvállalás is csak akkor lehetséges, ha az állam pénzügyileg stabilizálja a fővárost.
Demszky Gábor utalva arra, hogy a kormánytól hiába kérték a finanszírozási feltételek változtatását, megjegyezte, hogy a jövő évi állami költségvetés tervezete gyors gazdasági-politikai pusztulásra ítéli a fővárost. Hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy ez az álláspont a főváros ravasz költségvetési lobbizása, vagy zsarolása lenne.
A főpolgármester kifejtette, hogy a BKV az idei évről minimum 15 milliárd forintos adósságot visz át jövőre, s változatlan feltételek esetén év végén 38,4 milliárd forintos tényleges pénzügyi hiánya keletkezne.
A drasztikus tarifaemelésnek gátat szab, hogy 30 százalékos emelés felett jelentősen megemelkedne a bliccelők száma. Egy átlagosan 30 százalékos áremelésnél a dolgozói bérlet 6.070 forint, a tanuló-nyugdíjas bérlet pedig 2.932 forint lenne. Ez utóbbinál az állam által jövőre fixálni kívánt árkiegészítés miatt, az áremelés mértéke 93,5 százalék lenne. A fix áras, gyakorlatilag befagyasztott állami támogatás törvényi elfogadása esetén a PM lemondana a tarifaemelésnél eddig meglévő egyetértési jogáról.
A főpolgármester kitért arra is, hogy a BKV költségeit is csökkenteni kell e szigorú helyzetben. Drasztikus szolgáltatáscsökkenés azonban nem kivitelezhető egyebek közt azért sem, mivel 10 százalékos szolgáltatáscsökkentés is csak 3,9 milliárd forinttal mérsékelné a forráshiányt.
Demszky Gábor tudatta, hogy további hitelfelvétel nélkül, aminek a határa nem végtelen, a BKV likviditása csak jövő év márciusáig biztosítható. Rámutatott, hogy a szükséges mértékű állami támogatás hiányában bekövetkező pénzügyi csőd miatt a BKV néhány hónap alatt leállna.
A további működés feltétele az induláskor 8-10 milliárd forintos állami normatíva és az a 15 milliárd forint, amit az illetékbevételből jelenleg elvonnak a fővárostól.
Aba Botond, a BKV vezérigazgatója elmondta, hogy a társaságnak belső tartalékai már nincsenek, jelzi ezt, hogy az elmúlt tíz évben dolgozóik felétől megváltak. Ezért csak a szolgáltatás szerkezetének teljes újragondolásával, például a metró biztonsági szolgálat megszüntetésével, tudnának összességében 10 milliárd forintnyi megtakarítást elérni.
MTI - fidesz.hu