Sanchez tábornok az amerikaiak elleni támadásról
Ricardo Sanchez tábornok, az Irakban állomásozó amerikai erők főparancsnoka szerint egyre hatékonyabbak, egyre több halottat követelnek az amerikaiak elleni támadások, ennélfogva az általa vezetett erők kivonásának időpontja is mind messzebbre tolódik. Sanchez tábornok erről csütörtökön beszélt, miután előző napújabb három amerikai katona vesztette életét különböző gerillatámadások következtében.
Dátum: 2003-10-02 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15386
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:01.083760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pentagon adatai szerint a legújabb halálesetekkel 84-re emelkedett a harc közben életüket vesztő katonák száma május 1-je óta, amikor az Egyesült Államok bejelentette a nagyobb harci cselekmények befejezését.
A főparancsnok szerint az ellenség Szaddám Huszein elűzött diktátor híveiből, Irakba beszivárgott külföldi harcosokból, terroristákból és bűnözőkből áll. Szavai szerint az új iraki rendőrség több tagja - akik közül sokakat a Szaddám-rendszer rendőrségéből vagy katonaságából toboroztak - szintén támadást intéztek a koalíciós erők ellen.
A tábornok szerint az ellenállás többnyire kicsi, alacsony hatásfokú támadásokból áll, ugyanakkor egyre jobban működik az egyeztetés. Mint mondta, az egyik fő feladat információkat szerezni az ellenségről, amely gyakran a lakosság soraiban rejtőzködik - írta a Reuters brit hírügynökség.
Maszúd Barzáni, az iraki ideiglenes kormányzótanács egyik kurd tagja csütörtökön Damaszkuszban közölte: az irakiak nem szeretnék, ha a külföldi erők hosszú távon az országban állomásoznának, de problémát okozna az is, ha az Egyesült Államok túl korán vonulna ki Irakból. A Szíriában tárgyaló iraki kurd vezető szerint pozitív fejlemény lenne, ha az ENSZ olyan határozatot fogadna el, amely nagyobb szerepet biztosítana a világszervezetnek az iraki rendezésben, és biztosítaná a hatalom fokozatos átadását egy átmeneti iraki közigazgatásnak - jelentette az AP amerikai hírügynökség.
MTI - fidesz.hu