Kövér László: K and H-ügyben vizsgálni kell az előző kormány idejét is
Tekintettel arra, hogy nem voltak kormányon, akkor Medgyessy Péter, Draskovics Tibor és László Csaba éppen bankok a vezető pozícióiban ültek. Tehát helyes, ha az előző kormányciklus idejét vizsgáljuk, de akkor is ugyanazokat az embereket kéne vizsgálni, mint akik most kormányon vannak - mondta kedden Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában, melyből egy rövid részletet közlünk.
Dátum: 2003-10-02 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=15390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:53:02.329035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tegnap a miniszterelnök találkozót kért a K&H ügy nyomozását végző hatóságok vezetőitől és ezen a találkozón ott volt a legfőbb ügyész is. A miniszterelnök arra kérte a hatóságokat, az ügyészséget, hogy gyorsítsanak a nyomozással és ne legyenek tekintettel semmilyen vélt, vagy valós politikai kapcsolatra. Ön szerint fény derül-e a K&H ügy minden leágazására, beleértve a politikát is, hiszen az MSZP azt mondja, hogy Fidesz fejezete is van az ügynek, a Fidesz pedig azt mondja, hogy leginkább MSZP fejezete van az ügynek. Tehát, hogy mégiscsak van politikai kapcsolat is ebben az egészben.
Eléggé világos, érthető, hogy az MSZP miért mondja azt, hogy az előző kormány érintett az ügyben. Hiszen Medgyessy Péter mint az Intereurópa Bank vezetője, László Csaba, illetve Draskovics úr mint a K&H Bank vezető beosztású tisztségviselői a botrány előidézőjeként szereplő Kulcsár Attilának hát legalábbis, ha nem is tudtukkal, de valamiféle áttételesen segítséget nyújtottak ahhoz, hogy mindaz a valami előálljon, amit most itt K és H botrányként szokás emlegetni. Azért fogalmazok ilyen bizonytalanul, mert hiszen magam is jórészt csak az újságokból tudok tájékozódni, s elég sok szála, ága-boga van ennek az ügynek.
Ami pedig Medgyessy miniszterelnök úrnak a kérését illeti a nyomozó hatóságok felé, én azt gondolom, hogy ez egyelőre nem több mint egy PR-fogás, a maga tisztaságát demonstrálandó ebben az ügyben. Addig, amíg nincsen válasz arra, hogy miért engedte a rendőrség Kulcsár Attilát külföldre szökni, miközben a nemzetbiztonsági szolgálatok az utolsó pillanatig követték és információkkal látták el a rendőrséget arról, hogy hol jár Kulcsár Attila, éppen most készül külföldre szökni, mi több a határon több órára föl is tartóztatták, hogy a rendőrségnek legyen ideje őt elfogni... Szóval addig, amíg erre az alapvető kérdésre....
De nem volt még meg az az alap, ami alapján föltartóztathatták volna, mondja a rendőrség.
Igen, igen, igen... Hát hol ezt mondják, hol pedig azt mondják, hogy nem igaz, hogy ilyen információkat kaptak a nemzetbiztonsági szolgálatoktól. Maradjuk annyiban, hogy ezek a védekezések számomra nem eléggé meggyőzőek. Én azt gondolom, hogy azért kellett Kulcsár Attilát fél évre kimenekíteni az országból, hogy addig valakik megírják az ő vallomását.
Megy egy politikai vita arról, hogy az a vizsgálóbizottság, amelyet a Fidesz kezdeményezett, és amelynek a hatókörét a szocialisták szeretnék módosítani, az hogyan és milyen körülmények között álljon föl. Miért tiltakozik a Fidesz az ellen, hogy ez a vizsgálóbizottság terjessze ki a működését, a vizsgálatainak a körét az előző kormány időszakára is. A szocialisták ugye azt mondják, hogy ezek a visszaélések már akkor is voltak, tehát az előző kormány idején.
Hát az lehet, hogy az előző kormány idején is voltak ilyen visszaélések, a különbség az, hogy az előző kormány tagjainak az égvilágon semmi közük nincsen ehhez. Hanem akkor éppen tekintettel arra, hogy nem voltak kormányon, akkor éppen az előbb említett urak, Medgyessy Péter, Draskovics Tibor és László Csaba üldögéltek ezeknek a bankoknak a vezető pozícióiban. Tehát helyes, ha az előző kormányciklus idejét vizsgáljuk, de akkor is ugyanazokat az embereket kéne vizsgálni, mint akik most kormányon vannak. Én azt hiszem...
Az előző kormánynak ön szerint nincsen felelőssége abban, hogy végül is annak a kormánynak a hivatali ideje alatt történtek, megkezdődtek már visszaélések. Ennek a nyomára sem az akkori titkosszolgálati vezetők, sem az akkori rendőrség nem bukkant, pénzügyi felügyelet például.
Így van, én ezt gondolom. Megjegyzem, a pénzügyi felügyelet nem kormányzati szerv, legalábbis nem abban az értelemben, hogy a miniszterelnök közvetlen irányítást gyakorolna fölötte. Ezt Medgyessy Péter néha elfelejti, de ettől ez még így van. Igen, én ezt így gondolom.
Most nem mennék bele a részletekbe, de példának okáért éppen a minap hozta nyilvánosságra a rendőrség azt, hogy miközben azt állították az Inter-Európa Bank vezetői, hogy a pénzmosás gyanús ügyekről jelentést tettek a rendőrség felé és mindig az a válasz érkezett, hogy nincs bűncselekmény elkövetésére utaló gyanú, valójában nem tettek ilyen bejelentést. Tehát nem tettek eleget a törvényben előírt kötelezettségüknek, mondja a rendőrség. Például eljut hozzájuk az információ a rendelkezésükre álló hálózatokon, egyéb forrásokból, akkor természetesen az a dolguk, hogy ezt jelezzék, de ezt az elmúlt egy évben sem tudták megtenni. Tulajdonképpen csak a botrány kitörése után kezdtek el dolgozni Kulcsár Attila körül.
fidesz.hu